Gosztonyi András elfogadná a 2-0-s végeredményt

2010.07.15. 07:31
null
Nem lesz könnyű dolguk a zárt szlovének ellen a fehérváriaknak, de azért gólokat ünnepelnének csütörtökön is (Fotó: Németh Ferenc – NS-archív)
Szlovén ellenfelet fogad a Videoton – nem otthon, hanem a győri ETO-parkban. Ha azt vesszük, hogy a rivális érdekelt volt a dél-afrikai világbajnokságon, lehetne félnivalónk, ám az egyik legerősebbnek vélt magyar futballcsapattól továbbjutást remélnek szurkolói.

Mindkét csapat Szuperkupa-döntővel hangolt az Európa-liga selejtezőjének első összecsapására – mindkettő vereséggel. A szlovén NK Maribor a múlt pénteken gól nélküli döntetlent követően csak tizenegyesekkel kapott ki a Kopertől, míg a székesfehérváriak a DVSC-TEVA otthonában szenvedtek vereséget (0–1). Ebből aztán nehéz leszűrni, ki lehet ennek a párharcnak az esélyese.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik magyar csapat jut tovább az El második selejtezőköréből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az bizonyos, hogy az NK Maribor helyi szinten meghatározó klub: az önálló szlovén bajnokság 1991-es elindulása óta nyolc alkalommal szerezte meg a bajnoki címet (először 1997-ben, legutóbb 2009-ben), és hatszor lett kupagyőztes, legutóbb második lett, tizenegy ponttal lemaradva a Koper mögött. Ami érdekes: az NK Maribor harminchat meccsen ötvennyolc, míg a bronzérmes ND Gorica hetvennégy gólt szerzett. Ebből fakadna önbizalmuk?

A vendégek a szerda délutáni megérkezést követően este már edzettek is a találkozó helyszínén, majd – amint arról a fehérvári klub honlapja (vidi.hu) beszámolt – a tréninget követő sajtótájékoztatón magabiztosan nyilatkoztak esélyeikről és a rájuk váró feladatról.

Darko Milanic vezetőedző például elmondta: úgy érzi, alaposan feltérképezték a Videotont, megismerték az erősségei mellett a hibáit is, ezért bizakodva várja az első összecsapást. A vendégek önbizalmára jellemző, hogy a honlap kérdésére – Mit tart az NK Maribor legnagyobb erejének, illetve miben tudnak a magyar élcsapat fölé kerekedni? – azt felelte: mindent és mindenben.

A Maribor 27 éves válogatott középpályása, Ales Mejac elmondta: szerinte nincs annak jelentősége, hogy a Videoton nem a saját stadionjában játszik. Mármint az ő számukra, hiszen a Maribor mindenképpen idegenben vívja az első meccset. Esetükben pedig mindegy, hogy éppen Győrben vagy Székesfehérváron. Mejac külön kiemelte, mennyire bízik a Mariborból érkező szurkolókban, azt mondta: sok drukkert vár, akik képesek lehetnek akár hazai hangulatot is a tribünre varázsolni.

A Videoton szakmai stábja többször is megnézte a riválist, amelyet masszív, szervezett együttesnek mondhatunk, s amely a fő hangsúlyt a védekezésre fekteti. A felkészülési időszakban is több gól nélküli mérkőzést játszottak a mariboriak, nem lenne meglepő, ha erre törekednének Győrben is. Az NK minden esetben a klasszikus négy négy kettes hadrendben futballozik, gyors szélső középpályásokkal, és két nagyon veszélyes támadóra építi kontráit.

A Videoton kedden már kipróbálta a győri gyepszőnyeget, szerdán Felcsúton edzett, és azután utazott el a kisalföldi városba. A fehérváriak két új svéd játékosa közül Bojan Djordjic ott lesz a keretben, Martin Mutumba azonban nem, mivel felesége veszélyeztetett terhes, de nemcsak családi, hanem erőnléti gondok is nehezítik a helyzetét, állítólag messze van a tökéletes formájától. Sérülés miatt bizonyosan hiányzik az Újpestről érkezett Dusan Vasziljevics, valamint a combját fájlaló Nagy Dániel. Kedden vált hivatalossá, hogy a szintén újpesti Vaskó Tamás is a fehérváriak játékosa lett, ő szintén csak néző lesz – alighanem azért vették meg, hogy pótolhassák Horváth Gábort, ha a válogatott védőt eladja a klub.

A tavasszal Serie A-s meccsen is pályára lépő Gosztonyi András a nyáron igazolt az MTK-tól Székesfehérvárra. A tehetséges játékos a Nemzeti Sportnak nyiltakozva elárulta: nehéz meccset, no és persze fehérvári győzelmet vár a csütörtök esti találkozótól, amelyen előre elfogadná a 2–0-s hazai sikert. Az este fél kilenckor kezdődő összecsapást ukrán játékvezető dirigálja.

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
3 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
15 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
23 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09