TCR World Tour: Michelisz a tizenegyedik a második marokkói versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.05.04. 17:24
Michelisz az első futamon megszerzett harmadik hely után tizenegyedikként zárt a másodikon (Fotó: X/HMSGOfficial)
Ma Csing-hua aratott győzelmet a TCR World Tour marokkói versenyhétvégéjének első futamán. A kínai mögött Esteban Guerrieri és Dusan Borkovic ért célba, míg a magyar versenyző, Michelisz Norbert a 11. helyen látta meg a kockás zászlót.

 

A pénteki időmérőn Ma Csing-hua szerezte meg a tizedik helyet Marokkóban, így ő várhatta a pole pozícióból a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos második versenyen. Mellőle Esteban Guerrieri rugaszkodhatott el, a második sorban Dusan Borkovic és Julien Piguet foglalhatott helyet.

Az egyéni összetettet vezető Michelisz Norbert a nyolcadik, míg közvetlen üldözői Néstor Girolami és Yann Ehrlacher a kilencedik és a tizedik helyről vághatott neki a 36 körös versenynek.

Ma jól jött el, és sikerült megtartania a vezetést, mögötte Guerrieri és Borkovic változatlan sorrendben fordult el, de hátrébb nagy volt a tülekedés és a lökdösődés, aminek az egyik vesztese Michelisz volt. Noha a Hyundai versenyzője először egy helyet esett vissza, szemmel láthatóan sérült az autója eleje, ami tempó- és pozícióvesztéshez vezetett. A magyar versenyző  hamarosan a tizennegyedik helyen találta magát, és csak az akkor negyedikként haladó Piguet kiesésének köszönhetően léphetett előre.

A hazai pályán versenyző Sami Taoufik eközben szép manőverekkel küzdötte magát előre, és a tizenötödik körben már Mikel Azcona mögött a hetedik pozícióban haladt, miközben Ehrlacher kénytelen volt feladni a versenyt, ami újabb, fontos előrelépést jelentett Michelisz számára a bajnoki összetett szempontjából.

Húsz kör elteltével Ma már közel három másodperccel előzte meg Guerrierit, mögöttük Borkovic, Girolami és John Filippi zárta az első ötös sorát, míg a hatodik pozícióért Taoufik támadta komolyan Azconát, és az egyik próbálkozása alkalmával hátulról el is találta az vetélytársát, amit fekete-fehér zászlós figyelmeztetést vont maga után. A marokkóit azonban ez sem fogta vissza, továbbra is szorosan tapadt a spanyol ellenfelére, és nemegyszer kinézett mögüle.

Az előzését ugyanakkor végül a szerencsének köszönhette, hiszen a 31. körben Azcona defektet szenvedett, amit követően a bokszutcába vezetett az útja egy gyors kerékcserére. A spanyol a tizenharmadik pozícióban tért vissza a nyomvonalra, aminek eredményeként Taoufik előrelépett a hatodik, míg hátrébb Michelisz a tizenegyedik helyre.

Ma eközben senkitől sem zavartatva haladt a győzelem felé, és a 35. körben leintett verseny az ő sikerével zárult. A kínai mellett Guerrieri és Borkovic állhatott fel a dobogóra, negyedikként Girolami látta meg a kockás zászlót, majd Taoufik, Marco Butti, Urrutia, Thed Björk és Mehdi Bennani tette teljessé az első tízes sorát.

Michelisz a tizenegyedik helyen látta meg a kockás zászlót, ami elegendő volt ahhoz, hogy megtartsa a vezetést az egyéni összetettben. A magyar versenyző 11 ponttal előzi meg Urrutiát, míg a harmadik Ehrlacher lemaradása 15 pont.

Folytatás június 6–8. között az Egyesült Államokban.

1. Ma Csing-hua (kínai, Cyan Racing) 
2. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) +2.094
3. Dusan Borkovics (szerb, ) +2.814
4. Néstor Girolami (argentin, BRC Hyundai) +5.949
5. John Filippi (francia, Volcano Motorsport) +6.400

...11. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +41.541

A bajnokság élmezőnye négy verseny után: 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 97 pont, 2. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Racing) 86, 3.  Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing) 82, 4. Néstor Girolami (argentin, Hyundai) 82, 5. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) 77, 6. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 69

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik