Vívó-vb: Talán jobban kellene saját magamban hinnem – Kun Anna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.25. 17:26
null
Kun Anna a milánói vb keddi versenynapján (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Közel járt az éremhez Kun Anna a milánói vívó-világbajnokság egyéni versenyében: jelenlegi legjobb párbajtőrözőnk egyetlen tussal kapott ki a keddi negyeddöntőben a francia Marie-Flore Candassamytól, és a hatodik helyen végzett.

 

– Mindössze három másodperc volt a negyeddöntőből, amikor francia ellenfele kiegyenlített. Pörgessük vissza az idő kerekét: mit csinálna másként?
– Valószínűleg nem hátrafelé mennék, hanem előre, és én irányítanék. Nagyon beszorultam a végére, és ez nem bizonyult jó taktikának.

– Beszorult vagy Candassamy beszorította?
– Kicsit mindkettő. Nem volt ellenemre, hogy hátrafelé menjek, de ő is tolt előre. Sajnálom. Egyébként nem tudtam, hogy ilyen kevés idő van hátra az asszóból, nem néztem az órát. Az aranytusnál viszont már én akartam irányítani, hogy én adjam a tust – nem sikerült.

– Kívülről nézve gond nélkül jutott el a nyolcas táblára, ez nyilván nem így van, ugyanakkor az állandó nyolc közé jutása azt mutatja, hogy igenis klasszis vívóvá érett, aki már nem örül felhőtlenül a sima pontszerző helyezésnek.
– Nem gondolom magam klasszis vívónak, éppen azért nem, mert a legnagyobb versenyekről még hiányoznak az érmek. Az persze nagyon jó, hogy stabilan ott vagyok az élmezőnyben

– Nem most kell ezt megfejteni, mégis: miért hiányoznak az érmek a nagy viadalokról? Tovább kell érnie, netán terhet pakol a vállára?
– Elsőre azt mondanám, pechem van, ám ez nyilván nem igaz. Azért a versenyek végén már apróságokon múlik egy-egy asszó vagy egy-egy tus. Nem biztos, hogy elég az, ha elvégzem év közben a munkát. Talán jobban kellene saját magamban hinni.

– Az edzője, Plásztán Attila azt mondta, már fogták az érem szélét – három hete a krakkói Eb csapatversenyén meg az aranyat. Mindkétszer kikapott egy tussal, ugye innentől nem temeti magát, s nem gondolja, hogy nem tudja jól befejezni az asszókat?
– A krakkói vereséget már feldolgoztam, és inkább építkezem belőle. Ezúttal azért vagyok bosszús, mert a plovdivi egyéni Európa-bajnokságon ugyanígy kaptam ki... Mindkétszer közel voltam az éremhez, emiatt van bennem rossz érzés. De azzal nyugtatom magam, hogy amikor majd nagyon kell, akkor majd másként alakul.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.30. 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik