Vívó-vb: elődöntős a férfi párbajtőrcsapat

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 12:51
null
Siklósi Gergelyéknek a franciák ellen már a döntőt a tét (Fotó: Tumbász Hédi)
Negyeddöntős győzelmével a legjobb négy közé jutott a magyar férfi párbajtőrcsapat a kairói vívó-világbajnokságon.

A Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid, Andrásfi Tibor összeállítású együttes a csütörtöki nyitányon az észteket és a portugálokat is magabiztosan győzte le, ezzel biztossá tette helyét a negyeddöntőben.A pénteki folytatásban a dél-koreaiakon keresztül vezetett az út az elődöntőbe, és bár a 12 tusos győzelem könnyű mérkőzést sejtet, korántsem volt az.

Az első három párban Siklósi, Nagy és Koch is kikapott egy találattal, de aztán két magyar győzelem következett: Siklósi 5:3-ra megverte Kvon Jung Dzsunt, majd Koch 5:2-re a Rio de Janeiróban – Imre Géza legyőzésével – olimpiai bajnok Pak Szang Jungot.

Ezután Nagy 4:2-re alulmaradt Szon Te Dzsinnel szemben, így 21:21-ről indult a harmadik kör. Az általában az ázsiaiakra jellemző koncentrált vívást ezúttal a magyarok magasabb fokon mutatták be, Koch megint kitett magáért, 5:2-re nyert Kvon ellen, majd Siklósi 2:1-re legyőzte Szont. Nagynak utolsóként négytusos előnyt kellett megőriznie, ami nem tűnt könnyű feladatnak.

Pak folyamatosan ment előre, de a magyar párbajtőrözőt ez nem zavarta, sorra villant fel a zöld lámpa, ami az ő pontjait jelezte. A szokásos forgatókönyv alapján lezajló záróasszót 17:9-re nyerte meg.

A fináléért a magyarok a franciákkal vívnak.

Férfi párbajtőrben 44 csapat indult.

VÍVÓ-VILÁGBJANOKSÁG, KAIRÓ
FÉRFI PÁRBAJTŐR, CSAPAT
CSÜTÖRTÖKÖN RENDEZTÉK
A 32 KÖZÖTT

Magyarország–Észtország 35:27
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Portugália 34:20
PÉNTEKEN
NEGYEDDÖNTŐ

Japán–Kína 45:41
Olaszország–Ukrajna 45:39
Franciaország–Svájc 45:42
Magyarország–Dél-Korea 45:33

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik