Vívás: Siklósi Gergely teljesíti a kötelező katonai alapkiképzést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.07. 16:52
Hétfőtől öt héten keresztül kötelező katonai alapkiképzésen vesz részt Siklósi Gergely, a Honvéd világbajnok párbajtőrvívója.

A 22 éves vívó a közösségi oldalán vasárnap azt írta: sportszázados katonaként vesz részt a kötelező alapkiképzésen.

„Holnaptól egy teljesen más világba kerülök. Régóta tervben volt, és mivel nincs versenyünk már az évben, a legjobb alkalom adódott, hogy kiképzett katonává váljak. Rendezett hajjal, frissen borotváltan, egyenruhában… Öt héten keresztül. Hát, nem a rendezett hajtól tartok a legjobban!” – fogalmazott a tavalyi, budapesti vb bajnoka.

Hozzátette ugyanakkor: úgy gondolja, ha sikeresen veszi az akadályokat, akkor ez az öt hét nemcsak a személyiségfejlődését, hanem a sportkarrierjét is segítheti.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik