Vívás: Márton Anna szépen gyógyul és anyai örömök elé néz

Vágólapra másolva!
2022.01.20. 13:38
null
Márton Anna édesanya lesz (Fotó: Tumbász Hédi)
A tokiói olimpián súlyos sérülést elszenvedő Márton Anna térdműtéte utáni rehabilitációja remekül halad, ám a Magyar Vívószövetség tájékoztatása szerint hiába térhetne vissza akár már a nyári világversenyekre is, erre még sem kerül sor: a 26 éves vívónő ugyanis május végére kisbabát vár.

 

A tokiói olimpián a magyar küldöttség egyik legszívszaggatóbb története a kardvívó Márton Annáé volt, aki elszakadt térdszalaggal vállalta a versenyzést, majd rá is sérült a lábára, egy porc is leszakadt a sérült térdéből, mégis bejutott az elődöntőbe, s negyedik lett az egyéniben, majd a csapatversenyen is vállalta a szereplést a súlyos sérülése ellenére is.

A térdét azóta Stuttgartban sikeresen megműtötték, egyre jobban haladt a rehabilitációval, s fokozatosan edzésbe is állt, ám a visszatérésére egy ideig mégsem kerülhet sor – hiába lehetne ott akár már a nyári világversenyeken is a páston.

A vívószövetség honlapja szerint ugyanis a 26 éves vívónő május végére kisbabát vár.

„Nagyon jól vagyok, nem akarom elkiabálni, de néha úgy érzem, jobb a térdem, mint újkorában… Már futok, szökdelek vele, és elkezdtem a vívómozgásokat is. Úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a műtét, és én is mindent megteszek azért, hogy a rehabilitáció minél jobban sikerüljön. Megkockáztatom, akár ott is lehettem volna a nyári világversenyeken, erre azonban várni kell még egy évet biztosan…” – idézte a hunfencing.hu Márton Annát, aki elárulta, hogy mi az oka ennek az örömteli várakozásnak...

„Kisbabát várunk a párommal, május legvégére vagyok kiírva, nagyjából félidőben járunk… Nagyon boldog vagyok, és a napokban az is kiderült, hogy kisfiú lesz. De ez annyira friss hír, hogy a nevén még nem tudtunk megállapodni…” – mondta Márton.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik