Vívás: a párbajtőröző Szász Emese is olimpiai kvótás!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.20. 14:52
null
Szász Emese már biztosan utazhat Rióba (Fotó: Koncz György)
A párbajtőröző Szász Emese is indulhat a riói nyári olimpián. Jelenleg kilenc riói kvótával rendelkezik a magyar vívóválogatott.

A magyar versenyző a kvalifikációs sorozat utolsó, budapesti versenye előtt kvalifikációt érő helyen állt a rangsorban, de ahhoz, hogy ezt megőrizze, maga mögött kellett tartania két legnagyobb ellenfelét, a tavaly vb-ezüstérmes svéd Emma Samuelssont és az olimpiai, illetve világbajnok német Britta Heidemannt. Előbbi esetében ezt úgy tudta megtenni, hogy előrébb végez nála, vagy legrosszabb esetben ugyanabban a szakaszban esik ki a WestEnd Grand Prix-n, utóbbi pedig csak nagy bravúrral tudta volna megelőzni Szászt, például úgy, ha nyer, a magyar párbajtőröző pedig korán búcsúzik.

Ehhez képest a 64-es tábla vasárnapi küzdelmei során Heidemann már az első asszójában vereséget szenvedett, ezzel õ kiszállt a kvótáért zajló versenyből, vagyis Szász még pástra sem lépett, máris közelebb került Rióhoz.

Samuelsson viszont nyert, így Szász pár perccel később győzelmi kényszerben vívott az ukrán Olena Krivickával. Érzékelhetően feszülten kezdte a párharcot, de jó darabig így is ő vezetett, 11:12-nél azonban már ellenfelénél volt az előny, 1 perc 13 másodperccel a vége előtt. Aztán következett egy együttes találat, majd Szász szúrt pontosan, amikor már csak 46 másodperc volt hátra. Újabb találat nem esett a vívóidő végéig, a ráadásban viszont a magyar párbajtőröző nagyon határozottnak bizonyult, négy másodperc elteltével eltalálta Krivickát, ezzel továbbjutott.

A következő körben Samuelsson kikapott az olasz Giulia Rizzitől, így Szász már a maga második mérkőzése előtt megszerezte az olimpiai indulási jogot. Ennek tudatában ekkor már mosolyogva, felszabadultan és a közönség vastapsa kíséretében lépett pástra, s 15:12-re legyőzte a német Alexandra Ndolót. Ezzel bejutott a legjobb 16 közé, ahol éppen Samuelssonnal találkozott volna, ha előzőleg a svéd is nyer.

„Szerencse, hogy nem kellett ki-ki meccset vívnom vele, így már nagyon boldogan, de kissé dekoncentráltan léptem pástra a német lány ellen. Azért sikerült magam összekapnom” – nyilatkozott az MTI-nek. „Az első mérkőzés nagyon nehéz volt, már csak azért is, mert tudtam, hogy előttem a svéd nyert, tehát nekem is győznöm kell.”

A kvótáról azt mondta, nem csodálkozott rajta, hogy nehezen jött össze, mert a londoni olimpiai előtt is az utolsó pillanatban szerezte meg a részvételi jogot.

„Világbajnoki ezüstöm és bronzom már van, jó lenne egy rangosabb versenyről is éremmel hazatérni” – osztotta meg az olimpiára vonatkozó reményét.

Jelenleg kilenc riói kvótával rendelkezik a magyar vívóválogatott. A kardozó Szilágyi Áronnak és Márton Annának, a tőröző Mohamed Aidának és Knapek Edinának, valamint Szásznak biztos a részvétele, akárcsak a férfi párbajtőr-válogatotté. Utóbbi esetében négy fővel számol a szövetség – akárcsak a Magyar Olimpiai Bizottság –, mivel a csapatversenybe két mérkőzés között, illetve sérülés esetén mérkőzés közben becserélhető a negyedik tag.

A jelenlegi kvótásokhoz csatlakozhat a jövő hét végén férfi kardban Decsi Tamás vagy Szatmári András. Férfi tőrben az áprilisi európai kvalifikációs zónaverseny kínál lehetőséget, de azon nem realitás a magyar győzelem, márpedig csak az első hely ér riói részvételt.

WESTEND GP, SÁKOVICS JÓZSEF EMLÉKVERSENY
A 64 KÖZÖTT

Szász Emese–Olena Krivicka (ukrán) 14:13
Szun Ji-ven (kínai)–Révész Julianna 11:10
Brenda Briasco (olasz)–Várnai Vivien 15:14
Erika Kirpu (észt)–Kun Anna 15:13
A 32 KÖZÖTT
Szász–Alexandra Ndolo (német) 15:12
A 16 KÖZÖTT
Szász–Giulia Rizzi (olasz) 14:13
NEGYEDDÖNTŐ
Tatyjana Logunova (orosz)–Rosella Fiamingo (olasz) 15:9
Szara Beszbesz (tunéziai)–Ljubov Sutova (orosz) 12:11
Hszü An-csi (kínai)–Szász 15:10
Tatyjana Andrjusina (orosz)–Sin A Lam (dél-koreai) 15:14
A főtáblás magyarok helyezése: 6. Szász Emese, ... 39. Kun Anna, ... 45. Várnai Vivien, ... 56. Révész Julianna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik