Vitorlázás: Vadnai Jonatán volt a legjobb magyar

MTI, N. T.MTI, N. T.
2020.10.13. 21:01
null
Vadnai Jonatán a tizedik helyen végzett (Fotó: MVSZ, archív)
Tizedik helyével Vadnai Jonatán szerepelt a legjobban a magyarok közül a Gdanskban rendezett vitorlázó Laser Európa-bajnokságon.

Vadnai Jonatán a kedden zárult verseny második felében teljesített jobban, mint az olimpiai kvótát megszerző testvére, Benjamin. Az arany csoportban egy futamharmadik helyet is elért és kilencedik is volt, összesítésben pedig 125 helyezési ponttal szerezte meg a tizedik pozíciót a 126 indulót számláló mezőnyben. Vadnai Benjamin a 37. helyen végzett – a nyílt Eb honlapja szerint.

Arról a két testvér közötti válogató dönt, hogy melyikük utazik az ötkarikás játékokra. A februári világbajnokságon a 25 éves, riói olimpikon Benjamin szerepelt jobban. Az Eb nem volt válogatóverseny.

A nőknél a tokiói résztvevő Érdi Máriának nem sikerült jól a versenye. A harmadik futamot megnyerte ugyan, de kizárták korai rajt miatt, majd a második helyen ért célba, viszont az ötödik futamot feladta, és ezt az eredményét már nem ejthette ki. Később az arany csoportban is csak az utolsó két futamon tudott elöl befutni, az utolsó előttiben kilencedik, a zárófutamban pedig negyedik lett, viszont a jó hajrával együtt is meg kellett elégednie az összetett 33. helyével. A 22 éves, korosztályos világ- és Európa-bajnok Érdinek ez a leggyengébb felnőtt Eb-szereplése a korábbi ötödik és kilencedik hely után.

Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán a világranglista élén!

Egyéb egyéni
2026.09.19. 13:20

„Amíg a gyerekkori álmomat élhetem, boldog vagyok” – Vadnai Jonatán a történelmi vb-címről

Egyéb egyéni
2026.09.08. 09:28

Hajón gurult be – Balatonfüreden, a Kékszalag Portban köszöntötték a világbajnok Vadnai Jonatánt

Egyéb egyéni
2026.09.04. 23:39

Vadnai Jonatán: Életem legjobb hátszelével sikerült megkerülnöm a csapatot

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:36

Vitorlázás: Vadnai Jonatán aranyérmes az ILCA 7-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.08.30. 15:48

Vadnai Jonatán visszacsúszott az ötödik helyre az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 20:21

Vadnai Jonatán továbbra is harmadik az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.28. 20:21

Vadnai Jonatán őrzi harmadik helyét az ILCA 7-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.27. 20:51