Vitorlázás: 545 hajó teljesítette az 50. Kékszalagot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.28. 17:32
A rajthoz álló 681 hajóból 545 teljesítette a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjat, amelyet a svájci Safram nyert meg – közölték a verseny szervezői az MTI-vel szombaton.

A közlemény szerint a rajthoz álló és a beérkező hajók száma is rekordot döntött, a befutók száma magasabb volt, mint 2017-ben. Ennél több hajó távolsági vitorlásversenyen Európában csak a svájci Bol d'Or Mirabaud-ra nevezett 1990-ben, amikor 684 hajó indult el – tették hozzá.

A csütörtök reggeltől szombat reggelig tartó vitorlásversenyen az indulóknak 48 óra alatt kellett teljesíteniük a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred közötti, több mint 150 kilométeres távot.

Mint beszámoltunk róla, a gyenge szélben zajló versenyt a svájci Rodolphe Gautier vezette és Christophe Péclard kormányozta Safram tette meg a leggyorsabban, 12 óra 40 perc 31 másodperc alatt.

Másodikként a Prevital ért célba – fedélzetén a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkassal – 13 óra 1 perc 40 másodperces idővel. A harmadik a verseny csúcstartója, a magyar fejlesztésű Opel Fifty-fifty lett Józsa Mártonnal, 13 óra 27 perc 18 másodperces teljesítménnyel.

Mögöttük a beérkezési sorrend ez volt: a The Red/Quantum Hungary Rauschenberger Miklóssal, az MKB Extreme Sailing Team Kaiser Kristóffal, a RedBull 40 Roman Hagarával, az IRF Váradi Szabó Jánossal, a Black Jack Roland Gäblerrel, a Sporttech Jedi Business Czégai Péterrel és az RSM2 Vándor Róberttel.

A legjobb egytestű hajó az Oroszlán Péter vezette Principessa lett, amely több mint 16 és fél óra alatt teljesítette a távot. A leghosszabb ideig versenyző hajó, a Végrehajtó 46 óra és 43 perc alatt ért körbe a Balatonon.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlásszövetség főtitkára közölte: minden várakozást felülmúlt a jubileumi Kékszalag. A verseny a szövetség szerint jó alapokat ad a vitorlázás, a vitorlásturizmus és a balatoni idegenforgalom további fejlődéséhez.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik