Vitorlázás: svájci diadal az 50. Kékszalag-versenyen

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2018.07.26. 22:32
A Christophe Péclard kormányozta, Safram névre keresztelt svájci katamarán nyerte meg az 50. Kékszalag Erste Nagydíjat.
A győztes hajó (Fotó: Tumbász Hédi) – A FOTÓRA KATTINTVA NYÍLIK A VERSENYRŐL KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁNK
A győztes hajó (Fotó: Tumbász Hédi) – A FOTÓRA KATTINTVA NYÍLIK A VERSENYRŐL KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁNK

 

Verseny a vízben, fesztivál a parton – hagyományosan össznépi ünnep a Balatonon Európa patinás tókerülő versenye, és a szervezők a jubileumi, 50. Kékszalaghoz kapcsolódóan a szokásosnál is több programmal tisztelegnek a vitorlázósport előtt Balatonfüreden.

Mire a rekordszámú, 682 hajó felsorakozott a hat és fél kilométeres rajtvonalon csütörtök reggel, a sportbarátok és a nyaralók a Tagore sétány bejáratánál található múltidéző fotókiállítás segítségével jelentősen bővíthették sportágtörténeti ismereteiket; a szabadtéri tárlatból többek között kiderül, hogyan lehetett az 1930-as években egy helyben állva nyerni, illetve milyen az, amikor kétszáz méterrel a cél előtt tizenegy hajó legénysége néz farkasszemet egymással a szélcsendben.

Ha hasonlóra az ultramodern, szinte szél nélkül is suhanó versenygépek korában nemigen számíthattunk, izgalmakban ezúttal sem volt hiány: a sebesség, a szögek és a taktikák versenye – mint mindig – változatossá tette az 1934-es kezdetektől változatlan, Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred útvonalon rendezett, légvonalban több mint 150 kilométeres viadalt.

A gyenge szélben rajtoló verseny elején, kihasználva, hogy kormányosa, a 2010-es viadalon győztes Roland Gäbler rendszeresen jár a Balatonra, így kiválóan ismeri a helyi körülményeket, a Black Jack haladt az élen, viszont már ekkor feltűnt, hogy a riválisánál hosszabb utat választó Litkey Farkas valamin töri a fejét – a tizenháromszoros győztes a keletiesre forduló és frissülő szélben nagyot húzott, a többieknél percekkel hamarabb megérezte, milyen taktikára kell váltani, aminek eredményeként tizenegy óra körül a balatonkenesei első bóját a Litkey kormányozta PreVital kerülte meg elsőként.

Litkey Farkasék üldözik a Saframot (Fotó: Tumbász Hédi)
Litkey Farkasék üldözik a Saframot (Fotó: Tumbász Hédi)

A második etapban a katamaránok küzdelmében csatát nyert a Christophe Péclard kormányozta Safram, amely Siófok előtt az élre állt, elsőként haladt át a második pályajelnél, majd a folytatásban növelni is tudta addig minimális előnyét. Zamárdinál még a svájci vezette a mezőnyt, a Tihanyi-csőből kijőve azonban egy újabb előzést követően a PreVital visszavette a vezető pozíciót.

„Amíg a keszthelyi öbölből ki nem vitorlázunk, nem számít, ki halad elöl, és kinek mekkora előnye van, csak ezután érdemes számítgatni” – emlékeztetett még a verseny rajtja előtt Litkey, és a verseny előrehaladtával a parton is egyre gyakrabban lehetett hallani a szakértőktől, hogy a jó százötven kilométeres verseny kulcsfontosságú pontja a keszthelyi pályajel lesz, mondván, ekkorra már elfáradnak a hat-hét órája úton lévő versenyzők, alábbhagy a koncentráció, és aki itt nem figyel, hamarjában több pozíciót is veszíthet.

Miközben Balatonföldvár központjában a közönség egy másik szakág küzdelmét, a modellvitorlás-versenyt nézte, Keszthely felé haladva a két élharcos más-más útvonalat választott, Litkey a déli, a Safram kormányosa az északi part mellett tette le a voksát – utóbbi bizonyult jobb választásnak, a svájci katamarán öt-hatszáz méteres előnyre tett szert. Hamarosan jött azonban az újabb fordulat, a Safram kifutott a szélből, hat-hét percig egy helyben vesztegelt – a PreVital befogta és meg is előzte. Közben pedig látótávolságba került a „surranópályán” jó tempóban haladó Opel Fifty-fifty is, jelezve, hogy kormányosa, a kétszeres győztes Józsa Márton sem mondott le az újabb győzelemről. Elsőként – fél öt után – mindenesetre a Safram vette a bóját.

A harmadik pályajel elhagyása után szétszakadt a mezőny, egyrészt a katamaránok elhúztak az egytestű hajók alkotta bolytól, másrészt az élen haladó trió tagjai között is nőtt a különbség a visszaútra fordulva, a 2015-ös viadalt éjszakai befutóban megnyerő, idén harmadik Kékszalag-versenyén induló svájci hajó jelentősen meglógott Litkeyéktől.

Este hét óra körül, a viadal utolsó negyedéhez érkezve, a nyugatira forduló szélben a PreVital felzárkózott, a hatalmas taktikai csatában újra látótávolságba került a svájci katamarán.

Utolérni azonban nem lehetett Péclard-ékat, akik 21.40-kor értek célba. A győztes hajó legénységét Rodolphe Gautier, Fabien Froesch, Fabian Racloz, Nils Palmieri és Antoine Lauriot-Prévost alkotta.

Ők nyerték meg az 50. Kékszalagot (Fotó: Tumbász Hédi)
Ők nyerték meg az 50. Kékszalagot (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik