UFC: Ngannou óriási ütésekkel verte le a trónról a nehézsúly királyát

Vágólapra másolva!
2021.03.28. 07:24
null
„Meghalt a király, éljen a király!” Francis Ngannou a nehézsúly új világbajnoka (Fotó: UFC)
A kameruni Francis Ngannou 2. menetes KO-val győzött az MMA vezető szervezeténél, a UFC-nél a horvát származású amerikai címvédő, Stipe Miocic ellen, és pályafutása során először nehézsúlyú világbajnok lett.

A Las Vegas-i UFC 260 főmeccsén Francis Ngannou már az első menetben is fölényben volt, a 2. menetben pedig előbb egy elemi erejű balegyenessel küldte padlóra a címvédő Stipe Miocicot, aki ebből a hatalmas ütésből még fel tudott állni, de benn maradt a pofon, másodpercekkel később egy újabb balostól hanyatt esett, és azzal vége is lett a meccsnek, a mérkőzésvezető leállította a küzdelmet.

Ngannou így visszavágott Miocicnak a 2018-ban elszenvedett vereségért – amikor „hagyta” érvényesülni a földharcokban az amerikait, aki ezt kihasználva pontozással megvédte a címét –, és hatodik éve tartó UFC-pályafutása csúcspontjaként, 34 évesen nehézsúlyú világbajnok lett.

A félelmetes ütőerejéről elhíresült Francis Ngannou Kamerunban született, családja nehéz anyagi körülményei miatt 12 évesen már kőbányában dolgozott, majd utcai harcos édesapja nyomdokaiba lépve bokszolni kezdett. 26 évesen a profi bokszkarrier érdekében Párizsba emigrált, de mivel sem pénze, sem barátai nem voltak, eleinte hajléktalanként az utcán élt. 2013-ban aztán felfedezte őt Lopez Owonyebe, az MMA Factory edzője, aki bevezette őt az MMA világába. 2013-ban a második profi meccsét ugyan még elveszítette, de onnantól kezdve veretlen maradt, és 2017 decemberéig mindegyik összecsapása idő előtt befejeződött. A UFC-ben 2015-ben mutatkozott be, és a korábbi MMA- és K–1-világbajnok holland Alistair Overeem elleni kegyetlen kiütéssel szerzett jogot arra, hogy kihívja a nehézsúlyú világbajnokot, az amerikai-horvát Stipe Miocicot, akitől elsőre még kikapott, sőt, utána Derrick Lewistól is pontozásos vereséget szenvedett. Felállt azonban a padlóról, 2018 novemberétől egymás után négyszer nyert, két korábbi világbajnok, Cain Velasquez és Junior dos Santos ellen is KO/TKO-val győzött, így jöhetett a visszavágó Miocic ellen.

Miocic 2016-ban Fabrício Werdum ellen lett először világbajnok. Az Ngannou elleni, 2018-as győzelem után már csak Daniel Cormierrel mérkőzött (aki a UFC 260-on szakkommentátor volt), először kikapott, majd kétszer győzött.

Viszont elnézve a mostani, sima vereségét, meglepő lenne, ha közel a negyvenhez (most 38 éves) újra vissza tudná szerezni az övet. Könnyen lehet, hogy ezzel a mérkőzéssel le is zárult egy korszak a nehézsúlyban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik