UFC: McGregor horrorisztikus sérülésével ért véget a trilógia

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.11. 09:04
null
McGregor horrorisztikus sérülést szenvedett (Fotó: Getty Images))
A UFC 264 szombati főmeccsén folytatódott a „trilógia": az ír Conor McGregor és az amerikai Dustin Poirier harmadszor csapott össze egymással, ám nem várt esemény történt, ugyanis az ír harcos egy visszalépés következtében megsérült, a hírek szerint eltört a lába. Így Poirier TKO-val diadalmaskodott, és összesítésben másodjára győzött McGregorral szemben.

A UFC 264 főmeccsén egy trilógia befejezésének (?) lehettünk szemtanúi, mivel Conor McGregor, és a szintén 32 éves Dustin Poirier harmadszor mérte össze az erejét. McGregor 2014-ben TKO-val, Poirier idén januárban kiütéssel nyert, így következhetett a harmadik mérkőzés, amelyet szombaton rendeztek a Las Vegas-i T-Mobile Arena közönsége előtt.

A publikum nem várt eseményeket követhetett figyelemmel, történt ugyanis, hogy az ír – az első menet vége előtt pár másodperccel – egy ütés indítása után visszalépett, és csúnyán aláfordult a bokája, amely a hírek szerint el is törött. Ennek következtében az orvosi stáb leállíttatta az összecsapást, és Poirier TKO-győzelmet aratott, ugyanakkor McGregor már a földön fekve is azt mondta, hogy a kettejük közötti csatának nincsen vége – utalva egy negyedik mérkőzésre.

Egy meccs utáni interjúban aztán az amerikai azt állította, hogy McGregor már a mérkőzés közben eltörte a lábát, amikor Poirier kivédte az ír egy rúgását – ezt utóbbi heves káromkodások közepette tagadta.

„Sohasem így akarsz nyerni, a lábtörése annak az eredménye volt, hogy korábban hárítottam egy rúgását, akkor egy roppanást éreztem a lábában, ebben biztos vagyok– mondta Dustin Poirier, aki kitért az összecsapást megelőző eseményekre is. – A karma egy szívtelen dolog: bírom a trash talkot, de McGregor átlépett egy határt. Azt kapta, amit megérdemelt."

A küzdelem után a visszavonult MMA-legenda, Habib Nurmagomedov is megszólalt, aki közismert arról, hogy nem szíveli McGregort, ami a Twitter-bejegyzéséből is érezhető.

A jó mindig győzedelmeskedik a gonosz felett. Nagyon örülök Dustin Poirier győzelmének. Remélem, év végén te nyered el az övet" – írta Habib.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik