Triatlon: teljes lesz a mezőny a tiszaújvárosi világkupán

Vágólapra másolva!
2010.07.28. 16:51
Címkék
Jövő vasárnap, augusztus 8-án 14. alkalommal rendeznek Tiszaújvárosban triatlon világkupa-futamot, amely köré – immár tizenkettedszer – kilencnapos programsorozatot szervez a város Triatlon Nagyhét néven.

Az esemény szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: már biztosra vehető, hogy egyedülálló módon a férfiaknál és a nőknél is teljes, azaz 75-75 fős lesz a mezőny. Márkus Gábor főrendező szerint ennek az az oka, hogy a tiszaújvárosi viadal egyike annak a 14 versenynek, amelyen június 1. óta pontokat lehet gyűjteni az olimpiai kvalifikációhoz.

Márkus mindehhez hozzátette, hogy a mezőny nagyon sűrű lesz, s ugyan a világranglista első 20 helyezettje közül ezúttal senki sem látogat el a borsodi városba, mégis nagyon színvonalas verseny várható. A mostani állás szerint 33 országból érkeznek sportolók, az oroszok és az ukránok például legjobbjaikkal jönnek, de többek között az ausztrálok a közvetlen második vonalat indítják, csupa feltörekvő fiatallal.

A hazai versenyzők száma a korábbiaknál alacsonyabb lesz, jelen állás szerint hét női és öt férfi triatlonos állhat rajthoz magyar részről. Közülük a legjobb eredmény a tavaly nyolcadik Szabó Zitától várható. Mellette a jelenlegi rajtlistán Balogh Barbara, Horváth Gréta, Kovács Zsófia, Szalay Szandra, Tóth Zsófia és Vanek Margit, a férfiaknál pedig Bajai Péter, Fecskovics Attila, Pocsai Balázs, Rendes Csaba és Vanek Ákos szerepel.

Márkus a Nagyhéttel kapcsolatban elmondta, hogy az évek során folyamatosan fejlődött a programsorozat, s a városban most már abszolút elvárás velük szemben, hogy színvonalas események színesítsék a vk-t megelőző egy hetet. A szokásoknak megfelelően most szombattól minden nap lesznek a triatlonhoz és szakágaihoz kötődő sportprogramok, versenyek. A sport mellett a kultúra is főszerepet kap, két színpadon összesen 40 koncert lesz, többek között Demjén Ferenc, Korda György és Balázs Klári, illetve Tabáni István lép fel.

Az események ingyenesen látogathatók, ugyanakkor a szervezők remélik, hogy az árvízkárosultak megsegítésére szervezendő akció keretében sokan dobnak be pénzt a gyűjtőládákba.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
Tegnap, 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57

Triatlon: 12 magyar indul az ausztráliai döntőben

Egyéb egyéni
2025.10.15. 10:01
Ezek is érdekelhetik