Torna ob: Mészáros Krisztofer remekelt, négy szeren nyert

Vágólapra másolva!
2022.11.27. 16:48
null
Mészáros Krisztofer remekelt vasárnap (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A férfiaknál Mészáros Krisztofer négy, míg a további két szeren Kiss Balázs diadalmaskodott vasárnap Budapesten a tornászok mesterfokú bajnokságának szerenkénti döntőiben, ahol a nőknél négy szeren négy különböző versenyző végzett elsőként.

 

A magyar szövetség közlése nyomán a budapesti Központi Tornacsarnokban rendezett viadal zárónapján a férfiaknál talajon hármas győri siker született, míg a gyűrű fináléjáig kellett várni, hogy ne Mészáros Krisztofer végezzen az első helyen. A győriek kiválósága azon másodikként zárt, és két tizeddel maradt el az aranyérmes Kiss Balázstól. A harmadik helyen a pontozásos sportágban ritkán tapasztalható hármas holtverseny alakult ki.

A legeredményesebb férfi versenyzőnek a Csányi Rajmund Alapítvány Kuratóriuma serleget ajánlott fel, melyet a névadó lánya, Csányi Erika adott át Mészáros Krisztofernek. A szezonzáró versennyel kapcsolatban Mészáros kiemelte: nagyon motivált volt, mert a világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerette volna.

„Azt gondolom, jó versenyt zártam, hiszen öt címet is sikerült megnyernem az összetettel együtt. A nyújtót sajnálom, magam sem tudom, ott hogyan szakadtam ki az elemből. Mindent összevetve eredményes viadal volt” – nyilatkozta.

Kiss Balázs hangsúlyozta: nagyon örül, hogy két bajnoki címet begyűjtött.

„Ezek közül a gyűrűn hoztam, amit tudok, ezért boldog vagyok. A nyújtó aranyérmen egy kicsit meglepődtem, de természetesen örülök, hogy ott is az első helyen végeztem. Nagyon eredményes és fárasztó éven vagyunk túl, jól jön majd egy kis pihenés” – mondta.

A nőknél felemás korláton Székely Zója érvényesítette a papírformát, ugrásban a szombaton egyéni összetettben győztes Mayer Gréta bizonyult a legjobbnak. Gerendán a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia nem talált legyőzőre, talajon pedig Czifra Bettina Lili megszerezte élete első mesterfokú címét.

TORNA, MESTERFOKÚ OB, BUDAPEST
SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Férfiak
Talaj

1. Mészáros Krisztofer (Győri AC) 14.000 pont
2. Molnár Botond (Győri AC) 13.900
3. Kardos Botond (Győri AC) 13.700

Lólengés
1. Mészáros 13.900
2. Kiss Balázs (BHSE) 13.800
3. Tomcsányi Benedek (Győri AC) 13.500

Gyűrű
1. Kiss B. 13.800
2. Mészáros 13.600
3. Molnár B., Závory Szilárd (KSI SE) és Tomcsányi 13.400

Ugrás
1. Mészáros 13.550
2. Závory 13.450
3. Molnár B. 13.050

Korlát
1. Mészáros 13.700
2. Molnár B. 13.500
3. Mentovai István (BHSE) 13.000

Nyújtó
1. Kiss B. 13.100
2. Závory 12.800
3. Vecsernyés Dávid (BHSE) 12.700

Nők
Ugrás
1. Mayer Gréta (DKSE) 13.150 pont
2. Schermann Bianka (Postás SE) 13.050
3. Maráczi Fruzsina (Delfin SI SE) 12.800

Felemás korlát
1. Székely Zója (Postás SE) 13.900
2. Makai Lilla (DKSE) 13.000
3. Czifra Bettina Lili (DKSE) 12.400

Gerenda
1. Kovács Zsófia (DKSE) 13.600
2. Szilágyi Nikolett (UTE) 13.300
3. Makai 12.500

Talaj
1. Czifra 12.900
2. Szilágyi 12.500
3. Hürkecz Mira (KSI SE) 12.100

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik