Torna: három világkupaversennyel kezdődik az év

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.15. 09:39
null
Három világkupaversennyel kezdődik az év a tornászoknak (Forrás: Dömötör Csaba)
Címkék
Három világkupaversennyel indítják az évet a tornászok a 2021-es versenynaptár szerint, amely azonban a koronavírus-járvány miatt változhat – írja az MTI.

 

Február végén Cottbusban, március első hétvégéjén Bakiban, majd Dohában kerül sor vk-viadalra. Magyarországon március második felében tartják a Matolay Elek nemzetközi emlékversenyt, amely egyben a női szuper csapatbajnokság első fordulója is lesz, ezután a férfiak szuper csb-je, majd a szerbajnokság következik – tájékoztatta a magyar szövetség pénteken az MTI-t.

Április 21–25-én Svájcban rendezik az Európa-bajnokságot, amelyen jelen állás szerint olimpiai kvótát lehet szerezni. Májusban Budapest-kupa, majd a bulgáriai World Challenge Cup szerepel a programban. Júniusban további két vk-verseny (Kairó, Eszék) lesz. Ezt követően hosszabb szünet következik, amelyet a tokiói olimpia szakít meg, ezen a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia már biztosan érdekelt lesz.

Az augusztust az Egyetemi Világjátékok (universiade) zárják le, a szeptembert pedig a koperi világkupa nyitja. Az immár hagyományosnak mondható szombathelyi GP-re szeptember 23–26-án kerül sor. Októberben főként hazai országos viadalokat tartanak, majd következik a világbajnokság Japánban.

Novemberben a férfiak szuper csapatbajnokságának második fordulóját tartják meg, az év utolsó megméretése pedig a mesterfokú bajnokság lesz november 19–21-én.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az orosz tornászok semlegesként indulhatnak az európai versenyeken

Egyéb egyéni
2025.11.29. 11:20

Torna: tisztes helytállás és értékes helyezések az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.11.27. 14:40

Torna: Kis Dominik 20. lett egyéni összetettben az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.11.22. 17:50

Torna: tizedik lett a magyar fiúcsapat a manilai ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.11.21. 10:50

Torna: jön az ifjúsági világbajnokság Manilában

Utánpótlássport
2025.11.19. 15:16

Torna: megoperálták Székely Zója térdét

Torna
2025.11.18. 18:44

„Imádtam tornászni és tornát tanítani” – 90 éves Kertész Alice

Képes Sport
2025.11.17. 06:31

Egy-egy magyar arany- és bronzérem született az aerobik Eb-n

Torna
2025.11.16. 19:15
Ezek is érdekelhetik