Torna: enyhítették az olimpiai negyedik indiai büntetését

2023.02.06. 16:07
null
Karmakar nem tudja, hogy került dopping a szervezetébe (Fotó:AFP)
Enyhítették Dipa Karmakar olimpiai negyedik helyezett indiai tornász doppingolás miatt kiszabott büntetését, miután mindenben együttműködött a Nemzetközi Tornaszövetséggel (FIG).

 

Az insidethegames.biz olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott portál beszámolója szerint a 29 éves tornász 2021 októberében adott mintájában higenamint találtak, melyet zsírégetőkben és asztma elleni gyógyszerekben is alkalmaznak.

A FIG tavaly februárban két évre felfüggesztette Karmakar versenyengedélyét, amelyet most 21 hónapra enyhített.

A Nemzetközösségi Játékokon bronzérmes tornász Twitter-bejegyzésben megerősítette, hogy idén júliusban már visszatérhet, de kiemelte: fogalma sincs hogyan került tiltott szer a szervezetébe, mivel a doppingolás soha meg sem fordult a fejében.

Dipa Karmakar volt az első női indiai tornász, aki kijutott az olimpiára, ráadásul az ugrás döntőjében mindössze 15 századdal maradt le a dobogóról a riói játékokon. Ezt követően több sérülés is hátráltatta, 2017-ben pedig elülső keresztszalagműtéten esett át, és a 2019-es, bakui világkupa óta nem indult a FIG által szervezett sporteseményen.

Legfrissebb hírek

Torna-vb: kár a rontásokért…

Egyéb egyéni
19 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2026.10.15. 14:23

Kilencven év börtönbüntetést kapott a kukkoló amerikai tornászedző

Torna
2026.10.15. 12:16

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52