Tokió 2020: Tatán és Bulgáriában edzőtáboroznak az öttusázók

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.22. 10:50
null
Hamarosan Marosi Ádám is csatlakozik a Tatán készülő társaihoz (Fotó: Földi Imre)
A magyar férfi és női öttusázók a tatai és bulgáriai edzőtáborban készülnek a tokiói olimpiára és az idény további versenyeire.

 

Az ötkarikás játékok augusztusi öttusaversenyére, valamint a július elején sorra kerülő felnőtt Európa-bajnokságra, továbbá a junior Európa-és világbajnokságra készülő válogatottak egy része Martinek János férfikapitány felügyeletével a tatai edzőtábor lakója.

„Az itteni egy hét alatt a víváson van a hangsúly, a vívóteremben pedig nemcsak a zárt öltözet, hanem az egész országra jellemző hőség is megizzaszt mindenkit" – adott állapotjelentést az MTI-nek a szövetségi kapitány. Hozzátette, hogy az újdonsült, immár kétszeres egyéni világbajnok Marosi Ádám még néhány napig a megérdemelt pihenőjét tölti, azonban a lábsérülése miatt a világbajnokságot kihagyó Kasza Róbert már társaival együtt készül.

„Robi ez alatt az egy hét alatt kezdi majd el a teljes értékű futómunkát, eddig futópadon edzett, amit jól bírt a lába, nem érzett fájdalmat" – mondta Martinek János.

A nők egy része bulgáriai magaslaton, kellemesebb időjárási körülmények között Kállai Ákos női kapitány irányításával hangol a következő versenyekre. Az újdonsült vb-bronzérmes és ezzel olimpiai kvótás Gulyás Michelle később kezdi el a magaslati felkészülést, az edzői stábja külön kérésére egy utólag módosított helyszínen, a svájci Davosban. A március végén térdműtéten átesett, szintén olimpiai kvótás Kovács Sarolta Tatán készül edzőivel.

„Tata-színvonalú edzőtáborban vagyunk, távol a világ zajától, ideális környezetben, hegyek-völgyek között. Kovács Saroltával és edzőivel napi kapcsolatban állok, egyeztetek velük, a jövő hét elején pedig futófelmérőt kell teljesítenie Sacinak, hogy meggyőződjek az állapotáról" – mondta telefonon Kállai Ákos, akinek Martinek Jánoshoz hasonlóan jövő szerdán kell a szövetség elnöksége elé terjesztenie, hogy a már megnevezett két olimpiai induló, Gulyás Michelle és Marosi Ádám mellett ki lesz a másik női és férfi versenyző, akit tokiói részvételre javasol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik