Tokió 2020: Japán március 7-től beengedi a külföldi sportolókat

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.26. 20:08
null
Újabb biztató lépés a nyári olimpia szempontjából (Fotó: AFP)
Amint feloldják a bizonyos prefektúrákban, így a fővárosban és környékén is érvényben lévő rendkívüli állapotot, Japán megnyitja kapuit az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő sportolók előtt – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A Nikkei című újság értesülése szerint a szükségállapotot március 7-én oldják fel és nem sokkal utána a külföldi sportolók számára ismét megnyílik a lehetőség, hogy az ötkarikás játékok helyszínén készüljenek – írta az MTI.

A cikk alapján az olimpikonoknak ugyan nem kell majd kéthetes karanténba vonulniuk, de mozgásukat kizárólag a szállásukra és a felkészülésük helyszínére kell szorítaniuk.

A Magyarországnál 12-szer népesebb szigetországban 431 000 fertőzöttet találtak eddig, és 7800-an hunytak el.

Az MTI megjegyezte, a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között tartják a tokiói olimpiát, melyre a szervezők várakozása szerint mintegy 70 ezer vendég – sportoló, edző, sportvezető és médiamunkás – érkezik majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik