SUP-vb: ötven ország több mint ötszáz versenyzője Balatonfüreden

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.09. 09:48
null
Ötven országból érkeznek versenyzők a vb-re (Fotó: Németh Levente/Somogyi Hírlap, archív)
Ötven ország több mint 500 versenyzője rajtol a vasárnapig tartó balatonfüredi SUP-világbajnokságon, amelyre a szervezők több ezer szurkolót várnak – számolt be róla az MTI.


A magyar színeket 16 versenyző képviseli a vasárnapig tartó viadalon, közülük a Hasulyó testvéreknek több számban is lehet esélyük a győzelemre. Brunó és Dániel évek óta a világ legjobb SUP-versenyzői közé tartozik, mind a ketten nyertek már vb-aranyérmet, az előző világbajnokságon, 2019-ben, Kínában ezüstérmet és bronzérmet szereztek.

Rajtuk kívül többek között világbajnok maraton versenyzők állnak deszkára a magyar válogatott tagjaként. Czéllai-Vörös Zsófia, Boros Adrián és Kövér Márton a hétvége során négy számban indul, és a felfújható deszkás kategóriában ők is a legjobbak közé kerülhetnek.

„Egyértelműen várhatunk érmeket a Hasulyó testvérektől, akik hetekig edzőtáboroztak Portugáliában a hétvégi eseményre. – idézte a magyar szövetség honlapja ifj. Foltán Lászlót, SUP-szakágvezetőt. – A felkészültségükön kívül mellettük szólhat a helyismeret is, mert a nemzetközi mezőny ritkán szokott tavon versenyezni.”

Az előrejelzések szerint Balatonfüreden kiváló idő lesz vasárnapig, így a szervezők több ezer nézőt várnak a Tagore sétányra, ahonnan az egész versenyt ingyen lehet követni. Ráadásul a Balaton partján nemcsak a világbajnokság, hanem a városi szervezésű hagyományos nyár végi Borfesztivál is várja az érdeklődőket.

A verseny már csütörtök (ma) megkezdődik a sprint és a technikai előfutamokkal, az első érmeket pénteken osztják, majd szombaton és vasárnap rendezik a további döntőket.

Az M4 Sport pénteken, szombaton és vasárnap élőben közvetíti a verseny legizgalmasabb futamait.

A MAGYAR INDULÓK
FELNŐTT

Hasulyó Brunó (Canoe Kft.), Hasulyó Dániel (Canoe Kft.), Kövér Márton (Budapesti Honvéd), Márton Károly (Merkapt Mekler), Boros Adrián (Graboplast Győri VSE), Horváth Noémi (Naturelle SE), Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győri VSE), Kovács Sára (Graboplast Győri VSE)
IFJÚSÁGI
Csanki Imre (MVM Szegedi VE), Motyovszki Patrik Zsolt (Dunakeszi), Pesti János (Vitalitás Sportegyesület), Blaskó Dominik (Vitalitás Sportegyesület), Slekta Réka (Dunakeszi), Takács Emma Karolina (UTE), Marek Petra (Graboplast Győri VSE), Kobli Rebeka (Graboplast Győri VSE)

Legfrissebb hírek

Tört-zúzott és átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Egyéb egyéni
13 órája

Tizedszer várja az érdeklődőket a Budapest SUP Fesztivál

Egyéb egyéni
2025.06.25. 17:26

Hervis Balaton-Átevezés: a nyár egyik legizgalmasabb vízi kihívása július 12-én Zamárdiban!

Kajak-kenu
2025.06.23. 11:32

Több mint tízezren jelentkeztek az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2025.06.20. 17:34

Több mint másfél ezren vettek részt az Öbölátúszáson

Úszás
2025.06.14. 14:53

Megdőlhet a részvételi rekord a Balaton második legnagyobb többnapos vitorlásversenyén

Egyéb egyéni
2025.06.12. 17:38

Dárdai Bence: Örülök, hogy tavaly nyáron Wolfsburg-játékos lettem

Légiósok
2025.06.05. 06:35

Indul a visszaszámlálás, hamarosan rajtol a Kékszalag

Egyéb egyéni
2025.06.04. 13:32
Ezek is érdekelhetik