MTI
D. S. B.
2022.09.16 12:46 Frissítve: 2022.09.17 10:00

Párizs 2024: ötödik olimpiájára hajt az orosz kardvívó

A női kardvívás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, az orosz Szofija Velikaja ott akar lenni a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon is – írja az MTI.

 

Szofija Pozdnyakova és Szofija Velikaja (Fotó: AFP)

„Még nem fejeztem be a sportpályafutásomat” – jelentette ki a kazah születésű, 37 esztendős sportember, aki eddigi négy olimpiáján csapatban kétszer nyert aranyat, egyéniben pedig háromszor ezüstöt, emellett világbajnokságokról nyolc, Európa-bajnokságokról pedig 14 elsősége van.

Hangsúlyozta, reményei szerint párizsi indulását nem lehetetleníti el az orosz sportolókra az ukrajnai háborúval összefüggésben elrendelt nemzetközi méretű versenytilalom.

Kitért rá, hogy volt alkalma panaszait személyesen is elmondani videókonferencia keretében Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének.

„Kifogásoltam a diszkriminációt, a jogsértést, az Olimpiai Charta megsértését, azt, hogy minden, ami most történik, sérti a sportolók jogait, és súlyosabb következményekhez vezethet. Ma országaink szenvednek, és a jövőben egyszerűen nem lesz olimpiai mozgalom” – jelentette ki Velikaja.

Február végén, az ukrajnai háború kirobbanása után a NOB azt javasolta, hogy a nemzetközi sportszövetségek tiltsák el az orosz és fehérorosz sportolókat versenyeiktől. A legtöbb szövetség egyetértett az ajánlással, bár néhány engedélyezte, hogy eseményein a két ország képviselői semleges sportolóként részt vehessenek.

2022.12.05 18:22:10

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A Karthago frontembere a Ferencvárosban úszott és vízilabdázott, aztán jött az éneklés…

2022.12.04 08:37:23

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

December 8-án kerül a mozikba az ötszörös olimpiai bajnok tornász életét feldolgozó alkotás.

2022.12.02 13:55:21

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Az adatokat idén először teljesen elektronikusan rögzítette a KSH. (x)

2022.12.01 14:49:53

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A bokszszakember egykor profi gálákat szervezett, manapság az IBO megfigyelőjeként dolgozik.