MTI
N. T.
2022.10.04 13:18 Frissítve: 2022.10.04 13:31

Párizs 2024: a MOB-főtitkár szerint megnyugtató a helyzet

Megnyugtatónak nevezte a 2024-es párizsi nyári olimpia helyszínén tett látogatás tapasztalatait Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, aki Bartha Csaba sportigazgatóval járt a francia fővárosban és számos kérdésükre választ kaptak a szervezőktől.

 

Fábián László szerint megnyugtató a helyzet Párizsban két évvel az olimpia előtt (Fotó: Nemzeti Sport, archív)

A főtitkár az M4 Sportnak elmondta, hogy több versenyhelyszínen megfordultak és ugyan a létesítmények, épületek még nincsenek abban az állapotban, hogy igazán sok mindent megnézhettek volna, pozitív tapasztalatokkal távoztak Párizsból.

A MOB számára az egyik legfontosabb kérdés a sportolók elszállásolása volt. Fábián László elmondta, hogy a kajak-kenusok szállását már nyáron kifizette a MOB, mivel a magyar sportági csapat hagyományosan nem az olimpiai faluban lakik és Párizsban sem ott fog. Hozzátette: a falu még nem áll készen, arról egyelőre csak makettet tudtak mutatni a helyiek.

„Párizs északi részén egy fejlesztésre szoruló területen építik, egy kis sziget is benne lesz majd a Szajnán az olimpiai faluban, tehát lesz egy kis vagánysága is a helyszínnek, mely úgy gondolom, hogy minden igényt ki fog elégíteni” – mondta a főtitkár, azt is hozzáfűzve, hogy a falu makettjét több szögből is lefotózták, és most az lesz a feladat, hogy kitalálják, hol lenne a mintegy 170-180 sportoló és 80-90 edző és vezető számára az ideális szállás a területen. A főtitkár azt is elmondta, hogy a legutóbbi két nyári olimpián sikerült a falunak azt a helyét lefoglalni a magyaroknak, amelyet a MOB szeretett volna, és bízik benne, hogy ez most is így lesz.

Fábián László beszélt arról is, hogy más küldöttségekhez hasonlóan a MOB számára is az egyik legkiemeltebb kérdéskört a biztonság jelentette. A francia szervezők tájékoztatása alapján a rendőrségen kívül a csendőrség, a hadsereg és a speciális erők is komoly létszámmal vonulnak majd fel. A versenyhelyszínek vagy az olimpiai falu körül pedig több védelmi zónát alakítanak ki.

Fábián László bizakodó a közlekedéssel kapcsolatban is, noha – mint mondta – mostani látogatásuk során „katasztrofális” volt a helyzet Párizsban, ugyanakkor megvannak a tervek arra, hogy az olimpián megoldott legyen az utazás. A franciák új villamosvonalakat építenek, több utat, felüljárót felújítanak, s mint mondta, az olimpiai sáv is megkönnyítheti majd a sportolók helyzetét 2024-ben.

A sportvezető úgy véli, az európai helyszín a magyar sportolóknak egyértelmű előny lehet, mivel nem kell bajlódniuk az akklimatizációval, ráadásul várhatóan sok magyar szurkoló buzdítja majd őket a helyszínen. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy decemberben kezdődik a jegyértékesítés a versenyekre, azt ugyanakkor megjegyezte, hogy új szisztéma szerint árulják majd a belépőket. Csomagokban lehet majd vásárolni, s a jegyekhez kiegészítő szolgáltatások is járnak majd, ami kedvező, ugyanakkor a jegyek árát alaposan megemeli.

2022.12.02 13:55:21

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Az adatokat idén először teljesen elektronikusan rögzítette a KSH. (x)

pr
2022.12.01 14:49:53

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A bokszszakember egykor profi gálákat szervezett, manapság az IBO megfigyelőjeként dolgozik.

2022.11.27 23:56:50

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Liu testvérek históriája is e témába vág, csak tükörből nézve éppen. Ami történt, történik velük, az nemcsak a pénzért való hajsza, hanem egy szemforgatós hatalmi játszma része is inkább, s bizony megint mi szenvedünk vereséget a küzdelemben.

2022.11.26 23:28:35

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2022.11.25 18:43:10

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén őrzi az Elek Ilonától kapott emlékkoszorúját az 1964-es tokiói játékok aranyérmese.