Parasport: Alex Zanardi állapota súlyos, de stabil

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.20. 12:33
null
Alex Zanardit megoperálták, állapota stabil (Fotó: AFP)
Súlyos, de stabil az állapota Alex Zanardi korábbi autóversenyzőnek, paralimpiai bajnoknak, aki pénteken verseny közben teherautóval ütközve szenvedett súlyos sérülést.

 

Az 53 éves sportember kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal vett részt parasportolók részére rendezett országos versenyen, és – a válogatott helyszínen tartózkodó edzőjének beszámolója szerint – hibázott, áttért a teherautó sávjába, és már nem volt lehetősége korrigálni. Az ütközés során leesett a sisakja, ennek ellenére az orvosi személyzet megérkezéséig eszméleténél volt, ám olasz sajtóinformációk szerint súlyos fejsérüléseket szenvedett.

A baleset után helikopterrel egy sienai kórházba szállították, ahol megműtötték. Az operációt végző orvos szerint a beavatkozás jól sikerült, viszont nehéz megmondani, hogy alakul majd Zanardi állapota a következő napokban. „Súlyos az állapota, ilyen helyzetben a javulás lassú és időigényes, míg az állapot romlása hirtelen is bekövetkezhet” – mondta a mesterséges kómában tartott sportolóról.

Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi versenyen olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Ezt követően a saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézi hajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt 2016-ban Rióban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik