Öttusa: nem volt rá recept, hogy mi lesz, ha a kapitány távozik

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.02.02. 07:53
null
Az elnökség először elutasította Kállai Ákos lemondását (Fotó: Nemzeti Sport)
A Magyar Öttusaszövetség már dolgozik rajta, mi legyen a női szakággal, miután a sportolói bizottság vezetője, Gyurka Márk Manó benyújtotta bizalmatlansági indítvány nyomán másodszorra, kedden már elfogadta Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitányának lemondását a szervezet elnöksége.

Kétszer ajánlotta fel lemondását Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya a Magyar Öttusaszövetség elnökségének, miután megromlott a viszonya Gulyás Michelle-lel, a női válogatott jelenlegi legeredményesebb versenyzőjével, aki kijelentette, nem hajlandó vele dolgozni. Előbb a helyzet tisztázása miatt felállított bizottság hallgatta meg az érintetteket, valamint több sportolót és edzőt, majd a vizsgálat után, december 17-én az elnökség elutasította a szakvezető lemondását. Gyurka Márk Manó a sportolói bizottság elnökeként azonban az öttusázók nevében bizalmatlansági indítványt nyújtott be, amelyet követően január 31-én, kedden már másképp bírálták el a helyzetet.

„Kissé értetlenül álltam az első döntés előtt, hiszen nem egyezett a meghallgatott versenyzők többségének véleményével – mondta Gyurka. – Értelemszerűen nem ott helyben állítottuk össze a bizalmatlansági indítványt, fel voltunk készülve rá, hogy esetleg nem olyan eredmény születik, amelyet az élsportolók többsége helyesnek érez. Azért is gondoltunk erre, mert a meghallgatásokon nem volt ott mindenki a döntéshozók közül, így sokan csak egy átfogó bizottsági jelentés alapján ismerték az ügyet, részleteiben nem. Jelenleg várjuk, hogy milyen megoldás születik. Természetesen bármilyen építő jellegű kezdeményezésben a vezetőség rendelkezésre állunk, ahogyan eddig is.”

A szövetség főtitkára, Gallai István arról beszélt: a szezon kezdetéhez közeledve nem volt egyértelmű receptje a vezetőségnek, hogy a helyzetet megoldja. Azzal, hogy Kállai Ákos február végéig marad, lesz rá idő, hogy új koncepcióval álljanak elő, és máris elkezdtek dolgozni a probléma megoldásán.

„A szakmai bizottság szerdán már egyeztetett is, jövő héten pedig folytatják a tárgyalásokat, hogy a következő, február tizenhetediki elnökségi ülésre javaslatot terjeszthessenek elő, miként tud a női szakág előrelépni ebből a helyzetből” – mondta a sportvezető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik