Öttusa: magyar ezüstérem a budapesti vk záró napján

2022.05.01. 19:37
null
Erdős Rita Kasza Róberttel ezüstérmet nyert vegyes párosban (Fotó: Földi Imre, archív)
Magyar ezüstéremmel ért véget a budapesti öttusa-világkupaverseny: vegyes párosban az Erdős Rita, Kasza Róbert duó állhatott a dobogó második fokára.

 

Bár az olimpiai programban nem szerepel a vegyes páros, az Erdős Rita, Kasza Róbert kettős jóformán fesztiválhangulatban, felszabadultan versenyezhetett a budapesti világkupaverseny záró napján. A duó végig dobogós helyen állt, s az úszás kivételével, amelyben a hetedik időt teljesítették, minden számban harmadikok lettek, ezzel összesítésben a második helyen végeztek.

Az utolsó, futás-lövészet kombinált versenyszámban az egyiptomi Karim, Morszi kettős jelentős előnnyel indult, utána azonban sűrűbb volt a mezőny: a magyar, az olasz és a brit páros is dobogóesélyes volt – és Egyiptom sem volt elérhetetlen távolságban.

Erdős az első lövészetét hibátlanul teljesítette, a másodikban már kicsit megremegett a keze, de így is a második helyen váltott a magyar egység, s Kasza Róbert is remekül teljesített, kiváló futóeredményét a többieknél jóval stabilabb lövészettel kombinálta. Az egyiptomiak nagyon elmentek, viszont amikor utoljára álltak lőállásba a versenyzők, mind a mexikói Carrillo, mind pedig a kiváló futó brit Curry beragadt, így nem voltak veszélyesek a magyarokra.

„Egy-egy, vegyespáros-versenyre adódó lehetőséget érdemes a sportolóknak megragadni, mert tapasztalattal, rutinszerzéssel jár. Akik végig ott vannak négy napon keresztül az egyéni viadalon, azok nem biztos, hogy ebben a lebonyolítási rendszerben kibírnának még egy ötödik napot, de így lehetőség van mást indítani – magyarázta Martinek János, a férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Most a maximumot hozta ki magából mindkét versenyző, nem hinném, hogy maradt bennük tartalék” – tette hozzá.

„Pszichológiai szempontból is jót tesz: bár Erdős Rita egyéniben az elődöntőben búcsúzott, mégis érmet szerzett, ez mindenképpen pozitív visszacsatolás. Ráadásul tudta korrigálni a vívást, ami egyéniben nem sikerült neki annyira jól” – mondta Kállai Ákos, a női szövetségi kapitány.

A versenyzők is jókedvűen értékeltek: a rutinos, 36 éves Kasza Róbert „ledobta a rozsdát” és mindkét sportoló elmondta, nagyon sokat tudtak egymásnak segíteni a verseny alatt.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Az utóbbi évek egyik legjobb alapozásán vagyunk túl – Belák János

Egyéb egyéni
2026.03.18. 22:19

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
2026.03.17. 18:04

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58
Ezek is érdekelhetik