Olimpia 2030: a kormány mellett a főváros is támogatja a stockholmi pályázatot

2023.11.21. 14:42
null
A kormány és a főváros is támogatja a stockholmi pályázatot (Fotó: AFP)
A svéd kormány után maga a főváros is támogatásáról biztosította a stockholmi központú olimpiai pályázatot a 2030-as téli játékokra.

A nemzeti ötkarikás testület, a svéd sportszövetség és a Svéd Paralimpiai Bizottság február óta vizsgálja a jelentkezés, illetve a rendezés lehetőségét. A tervek szerint a központ Stockholm és környéke lenne, a versenyeket Solnában, Södertäljében, Falunban, Östersundban, Arében és a lettországi Siguldában bonyolítanák le.

A kormány a múlt héten adta áldását a projektre azzal a feltétellel, hogy csak már meglévő létesítmények lehetnek helyszínek. Emellett a játékoknak – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a szponzorok támogatásával – anyagilag „önfenntartónak” kell lennie.

A 2030-as téli olimpia megrendezése iránt Svájc, Franciaország és a 2002-es házigazda, Salt Lake City érdeklődik, de az amerikai város a 2034-es lebonyolításnak is örülne. A NOB jövőre egyszerre dönt a 2030-as és a 2034-es helyszínről.

A következő, 2026-os téli játékoknak Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont.

Legfrissebb hírek

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

Kiszivárgott: a kakadu adta az ihletet – ilyen lesz Brisbane 2032 olimpiai logója

Egyéb egyéni
2026.10.03. 18:00

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
2026.09.26. 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25