Muay thai: a küzdősport hozta össze a harcművész párt

2023.03.22. 16:47
null
Ajsa és Zoltán egy muay thai edzésen találtak egymásra (Fotó: tenyek.hu)
Nem mindennapi történet Nardelotti Zoltán és felesége, Ajsa kapcsolatának indulása, hiszen a fiatalokat a thai harcművészet, a muay thai, vagyis a pusztakezes thaiföldi harcművészet hozta össze – írta a Tények.hu. A sportág két kiválósága 2018 óta alkot egy párt, tavalyi esküvőjük után pedig idén több nemzetközi versenyre is együtt készülnek fel.

 

A fiatal sportoló házaspár, Nardelotti Zoltán, és felesége, Ajsa egy muay thai edzésen találtak egymásra.

A fiatal lány, Ajsa ugyanis egy nem mindennapi sportágat választott: a thai bokszban, vagyis a pusztakezes harcművészetben tette próbára magát. Zoltán és Ajsa nem csak szerelmükre, de sportteljesítményeikre is méltán lehetnek büszkék, hiszen mára mindketten a sportág álló csillagai, számos sikeres versennyel a hátuk mögött. Nardelotti Zoltán világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, felesége, Ajsa pedig a 2022-es világjátékokon és az Európa-bajnokságon is harmadik helyezést ért el, emellett ifjúsági Európa-bajnok, és világbajnoki bronzéremmel is büszkélkedhet.

A Magyar Muaythai-szakszövetség nemcsak a fiatal házaspár sikereire, de a kapcsolatukra is büszke, hiszen a küzdősportok világában meglehetősen ritka, hogy egy házaspár mindkét tagja ilyen eredményeket érjen el.

„Ajsa nemcsak fiatal, szép és csinos nő, hanem élsportoló is, hatalmas tehetséggel és kitartással. Zoli pedig alaposan rácáfol a küzdősportot űzőkkel szembeni sztereotípiákra, hiszen a sport mellett programozással is foglalkozik. Ketten együtt pedig igazi példaképek a sportolók számára, a muay thaion belül pedig régi családtagnak számítanak” – fejtette ki Hajós István, a Magyar Muaythai-szakszövetség gazdasági és kommunikációs vezetője.

Legfrissebb hírek

Közép-Európa egyik legnagyobb muay thai versenyét rendezik meg Gyálon

Csupasport
2026.02.17. 18:22

Magyar csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa

Egyéb egyéni
2025.06.13. 20:34

Párizs 2024: bemutatkoztak a magyar muaythai versenyzők is

Párizs 2024
2024.08.09. 10:22

Thai boksz: szombaton újra Gewiss-gála lesz Debrecenben

Egyéb egyéni
2024.04.19. 14:16

Muaythai: Dudok Károlyt beválasztották az európai szövetség elnökségébe

Egyéb egyéni
2023.12.15. 09:44

Küzdősport: brit bajnoki címeket szereztek a debreceni harcosok

Egyéb egyéni
2023.11.23. 13:54

Muay thai: hat magyar érem a utánpótlás világbajnokságán

Egyéb egyéni
2023.10.08. 09:31

Combat Games: muaythaios, szumós és szkanderos is lesz a magyar csapatban

Egyéb egyéni
2023.09.25. 11:42
Ezek is érdekelhetik