Kajakra veszi – Epres Attila és a sport

– Amikor az interjú időpontját egyeztettük, említette, a hétfő nem megfelelő, mert mennek Vásárosnaményba menteni a folyót. A szennyezéstől?
– Pontosan! A Tisza felső szakaszánál évek óta probléma, hogy áradáskor rengeteg műanyag szemét érkezik a magyar szakaszra. A PET-kalózok már nyolc éve mentik a folyót, tavaly óta végre én is részt tudok venni a munkában.

– Hasonlít a jelenlegi vírushelyzetben egy sportoló és egy színész élete?
– Egyáltalán nem! Hiányzik az együttlét, a sportolók pedig mégiscsak edzenek, versenyeznek. Másrészt volt időm, s mivel amatőr szinten rengeteg sportágat űzök, fejlesztettem magam. Most is éppen az AVSE vízitelepére igyekszem: ha az időjárás nem engedi, hogy vízre szálljak kajakozni, ergométeres edzést végzek.

– Mióta sportol? Milyen rendszerességgel?
– Amióta az eszemet tudom. Balatoni gyerekként magam tanultam meg úszni, de mint vízparti ember, nem szeretem az uszodában faltól falig róni a hosszokat, csak folyóban és állóvízben jön meg a kedvem, márpedig ez csak nyáron lehetséges. Kezdetben szertornáztam, Borkai Zsolt is az ellenfeleim között volt, de ő fényévekkel előttünk járt. Aztán álltam kézilabdakapuban, röplabdáztam, gerelyt hajítottam, teniszeztem. Ami a rendszerességet illeti, igencsak komolyan veszem. A múlt év 366 napjából 280-on futottam, kerékpároztam vagy kajakoztam. Gyakorlatilag majd minden nap. Az Angyalföldi Vízisport Egyesület tagja vagyok, „Fiatal”, azaz Waltner István, az edzőm azt mondja, az én ötven pluszos korosztályomban elég minden másnap edzeni, hogy a regeneráció is meglegyen és fejlődjek is. Ezerhétszáz kilométert kajakoztam, egyszerre 10-15 kilométert megyek. Golfozom 1996 óta, és télen nehezen bírom síelés nélkül.

– Milyen úgy szerepet játszani, hogy a streamelt előadáson nem ülnek nézők? A szerepet tudni kell, de nem reagál a közönség.
– Olyan, mint a citrompótló vagy bármilyen más pótszer. Nem az igazi, ezzel a közönségünknek kedveskedünk, amelynek hiányzik a színház! A nézőknek talán jó, nekünk nem. Csupán abból a szempontból megfelelő, hogy az ízületeink és az agyunk nem lustul el teljesen.
Hogyan szívja fel így magát egy előadásra? Mondogatja, hogy ez a dolga, elvégre profi színész?
Szerencsére nincs ilyen. Nem kell a színészi pályát misztifikálni, olyan, mint a többi hivatás. Megtanultam, bepróbáltam, nagy bajban lennék, ha azon morfondíroznék, milyen is lesz nézők nélkül szöveget mondani. Bár azért egy kivétel van: a Diggerdriver másfél órás monodráma, nagyon kell figyelni, nehogy bakizzak.

– Rengeteg színházban megfordult. Nyughatatlan? Személyes ellentétei voltak? Vagy szakmai kihívás vezette?
– Majdnem mindig az okozta a váltást, hogy elégedetlen voltam a helyzetemmel. Vagy azért távoztam valahonnan, mert megmerevedett egy állapot, vagy azért, mert esett a szakmai minőség, de az is előfordult, hogy emberileg tarthatatlannak ítéltem a helyzetet. Tény, hogy nem vagyok kompromisszumképes.

– A 2019-es Ügetőszilveszter előzetesében elmondta, cirka 190 előadása volt az évben.
– Egy hivatalos felmérés szerint a második legtöbbet foglalkoztatott színész voltam. Normál körülmények között az Örkény István Színház tagjaként most is öt társulatban szerepelek, havonta 20-25 előadásom van.

– Többek között kiemelte a Tóték őrnagyát. Mennyire nyomasztó vagy éppen lelkesítő, hogy többek között Latinovits Zoltán is játszotta?
– Elnézést, de nem jó a példa. Fábri Zoltán Isten hozta, őrnagy úr! című filmrendezésében Latinovits remekül és máig érvényesen játszotta az őrnagyot, de a színpadi őrnagy alakítása nem mérvadó ma már, hiszen egész máshol tartunk ötven év után. Tehát ebből a szempontból nem tekinthetjük origónak Latinovits alakítását, én a magam eszközeivel kívánom megformálni az őrnagy alakját, hozzáteszem, előttem még jól vagy kevésbé jól legalább huszonöten megtették.

– A Vidám Színpadon Komlós András szerettette meg önnel az ügetőt. Vagy a lovakat? Csak ügetőn indul vagy tud lovagolni is?
– Pontosan harmincöt évvel ezelőtt, 1986-ban futottam először ügetőn, később a Komlós édesapja, Vilmos emlékére rendezett Komlós Vilmos-futamon álltam rajthoz. Az Ügetőszilvesztert 1999-ben hívták életre, háromszor nyertem is. Lellén nőttem fel, édesanyám egy üdülő intézményvezetője volt. Nagyapám mellett ültem gyerekként a bakon. Pomázon Puss Laci erdésztanuló barátom tanított lovagolni 16 évesen, főiskolásként ugrani tanultam a Honvéd-pályán.

– A „Férfiasan tökéletes szinkronhangok” a művészeket rangsorolja a hangjuk s nyilván a szerepbe beleélő képességük alapján. Ön a harmadik Gary Oldman, David Duchovny, Jason Statham magyar hangjaként. Egyenrangú szerep a szinkronszínészé, mondjuk, a Tótékban vagy Az ügynök halálában nyújtottal?
– Folytathatjuk a sort néhány kedvenccel, Kevin Spaceyvel, Ed Harrisszel, Tim Rothtal, Viggo Mortensennel. A kétféle alakításnak semmi köze egymáshoz. A szinkron a legihletettebb másolás, átültetve a magyar nyelvre. Persze nem árt, ha valaki képzett színész, de tudok olyan művészt is, aki színpadra már nem lép, ám remekül szinkronizál.

– Ki a kedvence azok közül, akiket szinkronizál?
– Gary Oldman. Nagy átváltozóművész.

– Amikor színésznek tanult, volt példaképe? Vagy valaki, akire azt mondta, ha olyan sikeres lesz, mint ő, elégedett lesz?
– Nem volt, ám amikor a főiskolára kerültem, Szinetár Miklós osztályába, megismertük a nagy színészek alakításait. Engem különösen Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Sinkó László, Balkay Géza nyűgözött le.

– Rengeteg díjat érdemelt ki, melyikre a legbüszkébb?
– Büszke egyikre sem vagyok. A díjakat adják, a mondás is úgy szól, hogy „a díjakat nem kapják, hanem adják”. De ez kissé nagyképű lenne… Azt szoktam mondani, abban lehet bízni, hogy megérdemli, aki kapja.

– A Színművészeti Főiskola elvégzése után kaszkadőrnek akart állni, Bodrogi Gyula beszélte le. Mi fogta meg a kaszkadőrködésben?
– Már említettem, hogy számos sportágat űztem gyerekkoromtól. Amikor az erdészeti iskolából – mert erdész akartam lenni – felvettek a színművészetire, éppen ejtőernyőztem. Ahogy elkezdtem a főiskolát, azonnal abba kellett hagynom. Viszont volt az órarendünkben vívás, lovaglás, hogy ne mozogjunk sután egy-egy szerepben. Pintér Tamás, „Oroszlán” vezette a foglalkozásokat, jó barátok lettünk. Tudni kell, többféle kaszkadőr van, a „gyalogos”, aztán olyan, aki a technikai számokban jeleskedik, mondjuk, autóban bravúroskodik, a „meghaló” vagy a lovas számokhoz értő. Én utóbbiban nem voltam rossz, és színészként nemigen éreztem jól magam a bőrömben, nem voltam kellően magabiztos, elhatároztam, egy ideig kaszkadőrködöm. Csakhogy Bodrogi Gyula a Vidám Színpadon azt mondta, nem lesz az jó, mert a színészpályán nem lehet ki-beugrálni. Az orrom alá nyomta a szerződést, tessék aláírni!

– A motorozás hobbi?
– Igen. Amikor Oszkár öcsémmel Lellén „sétáltunk”, az azt jelentette, hogy két keréken gurultunk. Ez a szenvedély a mai napig megmaradt, van két motorom.

– Ki az, akit a sportolók közül tisztel, és miért?
– Mindenkit tisztelek, aki vitte valamire. Balczó Andrást és Wichmann Tamást különösen becsülöm, becsültem a közösséghez való viszonyuk miatt. Nemrég az Örkény István Színház Vers csak neked című műsora kapcsán összeismerkedtem Kamuti Jenővel, fantasztikus személyiség.

– Mennyire kíséri figyelemmel a sportélet történéseit? Érdekli a labdarúgás?
– Kevésbé érdekelnek az olyan csapatsportok, amelyekben a szépség mellett kötelező agresszivitás van. Ilyen a futball – amelyben, bevallom, ügyetlen is voltam –, a jégkorong, a vízilabda és a kézilabda is. Amikor bokszoltam, az agresszivitás miatt nem szerettem a versenyeket, viszont imádtam edzeni.

– Kétezertizenötben a mandulájában rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. Megoperáltak, eltelt öt év, ilyenkor mondják az orvosok, hogy kigyógyult belőle az illető. Mikor lehetett újra sportolnia?
– Az év szeptemberében műtöttek, januárban jógáztam – ha azt annak lehetett nevezni –, nyolc fekvőtámaszt nyomtam le, mert csak annyira voltam képes. Idővel rehabilitációs jelleggel jött a kajakozás, odáig jutottam, hogy elindulok a Masters-mezőnyben az 55 pluszos korosztályban. A biztos utolsó helyezett tehát megvan, mert olyanok szállnak vízre, akik korábban eredményeket értek el a sportágban. De nem bánom, vágyom a hangulatra.

– A műtét, a kemoterápia elviseléséhez képest a járvány alatt megkívánt fegyelmezett életvitel betartása csupán könnyed edzés volt?
– Így van. Az egyetlen igazán rossz, hogy nem lehetek színpadon, viszont a családomra több időm jutott, ahogyan magamra is. S nem tagadom, ilyen előadásszám mellett a pihenés is jólesett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. február 13-i lapszámában jelent meg.)