Evezős Eb: ötödik helyen zárt a Simon, Juhász duó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.02. 13:06
A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes ötödik lett a szám vasárnapi hatos döntőjében a sevillai evezős Európa-bajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján a magyar duó egy-egy szerb, lengyel, holland, francia és olasz kettőssel csapott össze a fináléban, s miután a hajráig az utolsó pozícióban haladt, jó finissel végül megelőzte a franciákat. Az aranyérmet a szerbek szerezték meg a lengyelek és a hollandok hajója előtt.

Juhász most versenyzett először azóta, hogy a tavalyi londoni olimpia előtt fennakadt a doppingellenőrzésen, és hét hónapos eltiltást kapott.

A zárónap két magyar B-döntős egysége közül a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesben érdekelt Révész testvérek, Zoltán és Péter másodikként, a Cselinacz János, Miskolci Dániel, Bodrogi István, Vermes Péter összeállítású könnyűsúlyú négyes pedig ötödikként ért célba az utolsó pályáján, így előbbi a nyolcadik, míg utóbbi a 11. helyen fejezte be a kontinensviadalt.

Az egypárban indult Széll Domonkos és a könnyűsúlyú kétpárevezősök között vízre szállt Matyasovszki Dániel, Galambos Péter duó már szombaton befejezte a szereplését az Eb-n: előbbi elsőként, míg utóbbi másodikként ért célba a C fináléban, s ez összesítésben a 13., illetve 14. helyet jelentette számukra.

EVEZŐS EB
FÉRFI KORMÁNYOS NÉLKÜLI KETTES

1. Nenad Bedik, Nikola Stojic (Szerbia) 7:02.59 perc
2. Wojciech Gutorski, Jaroslaw Godek (Lengyelország) 7:04.98
3. Rogier Blink, Mitchel Steenman (Hollandia) 7:08.27
...5. Simon Béla, Juhász Adrián 7:14.95

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik