Európai Olimpiai Bizottság: Szpirosz Kapralosz az új elnök

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 22:47
null
Kapralosz a dán Niels Nygaardot győzte le (Fotó: AFP)
A Görög Olimpiai Bizottság első emberét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagját, Szpirosz Kapraloszt választották az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) új elnökének az idén 50 esztendős szervezet Athénban zajló tisztújító kongresszusán.

 

Az ötkarikás közösség európai fórumán – melyet az NOB elnöke, Thomas Bach is köszöntött - Magyarországot Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Vékássy Bálint főtitkár képviseli - adta hírül csütörtökön a MOB honlapja.

A görög sportdiplomata – aki a szervezet kilencedik elnöke – a dán Niels Nygaarddal szemben 34–16-ra nyerte az elnökválasztást. A szlovén Janez Kocijancic helyére lép, aki 2020. június 1-jén hunyt el 78 éves korában; a szervezetet azóta megbízott elnökként Nygaard vezette.

Kapralosz korábban az első két Európa Játékok (Baku 2015 és Minszk 2019) koordinációs bizottságának elnöke volt, és jelentős a szerepe a játékok harmadik kiadásának megszervezésében, amelyet Krakkóban, illetve annak környékén rendeznek 2023-ban.

Az 1955-ös születésű Szpirosz Kapralosz sportolóként tagja volt az 1980-as és 1984-es olimpián részt vett görög vízilabda-válogatottnak. 2009 óta a Görög Olimpiai Bizottság elnöke és 2019-től a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Magyar sportdiplomáciai vonatkozás, hogy az európai szervezet új alapszabályát egy munkacsoport készítette elő, amit Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke vezetett – írja a MOB.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik