Dopping: együttműködik az orosz kormány a WADA-val

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 12:10
Oroszország mindenben együttműködik majd a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) és a nemzetközi sportszervezetekkel – jelentette ki a Kreml szóvivője arra reagálva, hogy a WADA illetékes bizottsága az ország négy évre szóló eltiltását javasolta nemzetközi sportrendezvényekről.

Dmitrij Peszkov szerdán telefonos interjúban beszélt arról, hogy az orosz kormány eddig is, jelenleg is és a jövőben is maximálisan nyitott a nemzetközi sportközösségek és a WADA felé.

Az orosz doppingbotrány és az azzal kapcsolatos büntetések, intézkedések hétfőn vettek újabb fordulatot, amikor nyilvánosságra került, hogy a WADA-szabályzatnak való megfelelést ellenőrző bizottság azt javasolta az ügynökség végrehajtó testületének, hogy Oroszországot négy évre tiltsa el a nemzetközi sportrendezvényektől. Az indítvány oka, hogy a szakellenőrök szerint manipulálták az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumának adatbázisát, amelyet januárban szolgáltattak ki a WADA-nak.

A végrehajtó bizottság december 9-én hozza meg döntését, amely alapján Oroszországot eltiltanák a nemzetközi versenyek megrendezésétől és a szereplést azoktól, de a „tiszta” sportolóknak semleges színekben engedélyeznék az indulást.

A várható szankciók híre, amelyek ellen csakis a RUSADA jogosult fellebbezni, nagy felbolydulást keltett az orosz közéletben. Ugyanakkor a RUSADA-t irányító Jurij Ganusz kedden úgy nyilatkozott, hogy nincs jogalap a WADA várható szankcióinak bírósági úton való megtámadására.

A WADA közben szerdán jelezte, hogy amennyiben a végrehajtó bizottság elfogadja a javaslatot, és annak megfelelően büntet, a tiltás akkor sem vonatkozik majd a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság szentpétervári mérkőzéseire és a 2021-es Bajnokok Ligája-döntőre, amelynek szintén Szentpétervár a házigazdája. James Fitzgerald WADA-szóvivő mindezt azzal indokolta, hogy a futball Eb és a BL-finálé sem multisport esemény, vagy világbajnokság, hanem regionális, egy sportágat érintő torna.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik