Darts-vb: Nem kell bizonyítanom, hogy mindenkinél jobb vagyok – Van Gerwen

Vágólapra másolva!
2022.12.07. 19:48
null
Van Gerwen magabiztosan várja a világbajnokságot (Fotó: PDC)
A közelgő dartsvilágbajnokság kapcsán a PDC interjút készített Michael van Gerwennel, aki harmadik kiemeltként utazik a londoni Alexandra Palace-ba, ahol december 15-én kezdődik meg a sportág legrangosabb eseménye. A nyilatkozatból kiderül, a holland klasszis nem szenved önbizalomhiánytól.

 

„Nem kell bizonyítanom semmit, mert tudják, hogy ha a legjobbamat nyújtom, akkor senki sem ver meg – mondta a világranglistán harmadik Van Gerwen, aki remek eredményeket ért el idén, hiszen megnyerte többek között a World Matchplayt, a World Grand Prix-t, a Premier League-et és a Players Championship Finalst is. – Megnézheti bárki a Gerwyn Price és a Peter Wright elleni meccseimet, a statisztikák nem hazudnak.”

„A hátamon a célkereszt, de tudom kezelni. Sokszor helyeztek már nyomás alá, és a legtöbbször túléltem. Nagyon sok energiát kell mozgósítanom, de ez jó. Mindenki tudja, hogy a legutóbbi néhány évem kemény volt, de a legfontosabb az, hogy hogyan küzdöd vissza magad, és ezt idén jól csináltam.”

„Minimum öt világbajnoki címet szeretnék – jelentette ki Van Gerwen, aki 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben szerezte meg a Sid Waddell-trófeát. – Többször is nyerhettem volna, de még mindig hosszú pályafutás áll előttem, és annyi tornán szeretnék győzni, amennyin csak tudok. Arra van szükségem, amit a legjobban szeretek, azaz hogy meccseket nyerjek a nagy színpadon.”

A londoni dartsvilágbajnokság december 15-én kezdődik, de Michael van Gerwen először csak 21-én lép tábla elé. Ellenfele a Niels Zonneveld (holland)–Lewy Williams (walesi) párharc továbbjutója lesz.

PDC DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON (december 15–január 3.)
A PROGRAM DECEMBER 23-IG
December 15., csütörtök
20.00
1. FORDULÓ
Mickey Mansell (északír)–Ben Robb (új-zélandi)
Keane Barry (ír)–Grant Sampson (dél-afrikai)
Jermaine Wattimena (holland)–Nathan Rafferty (északír)
2. FORDULÓ
Peter Wright (skót, 2.)–Mickey Mansell (északír)/Ben Robb (új-zélandi)

December 16., péntek
13.30

1. FORDULÓ
Alan Soutar (skót)–Mal Cuming (ausztrál)
Boris Krcmar (horvát)–Szuzuki Toru (japán)
Adrian Lewis (angol)–Daniel Larsson (svéd)
2.. FORDULÓ
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Keane Barry (ír)/Grant Sampson (dél-afrikai)
20.00
1. FORDULÓ
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
William O'Connor (ír)–Beau Greaves (angol)
Keegan Brown (angol)–Florian Hempel (német)
2. FORDULÓ
Michael Smith (angol, 4.)–Jermaine Wattimena (holland)/Nathan Rafferty (északír)

December 17., szombat
12.00

1. FORDULÓ
Martin Lukeman (angol)–Jamamoto Nobuhiro (japán)
Simon Whitlock (ausztrál)–Christian Perez (Fülöp-szigeteki)
Adam Gawlas (cseh)–Richie Burnett (walesi)
2. FORDULÓ
Daryl Gurney (északír, 24.)–Alan Soutar (skót)/Mal Cuming (ausztrál)
21.00
1. FORDULÓ
Ryan Meikle (angol)–Lisa Ashton (angol)
Cameron Menzies (skót)–Diogo Portela (brazil)
Josh Rock (északír)–José Justicia (spanyol)
2. FORDULÓ
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)

December 18., vasárnap
12.00

1. FORDULÓ
Madars Razma (lett)–Prakash Jiwa (indiai)
Karel Sedlácek (cseh)–Raymond Smith (ausztrál)
Luke Woodhouse (angol)–Vladislav Omelcsenko (ukrán)
2. FORDULÓ
Damon Heta (ausztrál, 20.)–Adrian Lewis (angol)/Daniel Larsson (svéd)
21.00
1. FORDULÓ

Mike De Decker (belga)–Jeff Smith (kanadai)
Scott Williams (angol)–Ryan Joyce (angol)
Matt Campbell (kanadai)–Danny Baggish (amerikai)
2. FORDULÓ
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Boris Krcmar (horvát)/Szuzuki Toru (japán)

December 19., hétfő
13.30

1. FORDULÓ
Andrew Gilding (angol)–Robert Owen (walesi)
Danny Jansen (holland)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Niels Zonneveld (holland)–Lewy Williams (walesi)
2. FORDULÓ
José de Sousa (portugál, 17.)–Simon Whitlock (ausztrál)–Christian Perez (Fülöp-szigeteki)
20.00
1. FORDULÓ

Geert Nentjes (holland)–Leonard Gates (amerikai)
Ritchie Edhouse (angol)–David Cameron (kanadai)
Steve Beaton (angol)–Danny van Trijp (holland)
2. FORDULÓ
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Luke Woodhouse (angol)/Vladislav Omelcsenko (ukrán)

December 20., kedd
20.00
1. FORDULÓ
Jim Williams (walesi)–Sebastian Bialecki (lengyel)
Jamie Hughes (angol)–Jimmy Hendriks (holland)
Ricky Evans (angol)–Fallon Sherrock (angol)
2. FORDULÓ
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Ryan Meikle (angol)/Lisa Ashton (angol)

December 21., szerda
13.30

1. FORDULÓ
John O’Shea (ír)–Darius Labanauskas (litván)
Martijn Kleermaker (holland)–Han Hszi-cseng (kínai)
2. FORDULÓ
Callan Rydz (angol, 23.)–Josh Rock (északír)/José Justicia (spanyol)
Dave Chisnall (angol, 12.)–Andrew Gilding (angol)/Robert Owen (walesi)
20.00
2. FORDULÓ

Mervyn King (angol, 27.)–Matt Campbell (kanadai)/Danny Baggish (amerikai)
Gabriel Clemens (német, 25.)–William O'Connor (ír)–Beau Greaves (angol)
Michael van Gerwen (holland, 3.)–Niels Zonneveld (holland)/Lewy Williams (walesi)
Stephen Bunting (angol, 21.)–Geert Nentjes (holland)/Leonard Gates (amerikai)

December 22., csütörtök
13.30

2. FORDULÓ
Krzysztof Ratajski (lengyel, 18.)–Danny Jansen (holland)/Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)
Ryan Searle (angol, 16.)–Adam Gawlas (cseh)/Richie Burnett (walesi)
Mensur Suljovic (osztrák, 30.)–Mike De Decker (belga)/Jeff Smith (kanadai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 14.)–Karel Sedlácek (cseh)/Raymond Smith (ausztrál)
20.00
2. FORDULÓ
Gary Anderson (skót, 11.)–Madars Razma (lett)/Prakash Jiwa (indiai)
James Wade (angol, 8.)–Jim Williams (walesi)–Sebastian Bialecki (lengyel)
Luke Humphries (angol, 5.)–Keegan Brown (angol)/Florian Hempel (német)
Vincent van der Voort (holland, 28.)–Cameron Menzies (skót)/Diogo Portela (brazil)

December 23., péntek
13.30

2. FORDULÓ
Brendan Dolan (északír, 26.)–Jamie Hughes (angol)/Jimmy Hendriks (holland)
Chris Dobey (angol, 22.)–Martijn Kleermaker (holland)/Han Hszi-cseng (kínai)
Ross Smith (angol, 19.)–John O’Shea (ír)/Darius Labanauskas (litván)
Rob Cross (angol, 6.)–Scott Williams (angol)/Ryan Joyce (angol)
20.00
2. FORDULÓ

Martin Schindler (német, 29.)–Martin Lukeman (angol)/Jamamoto Nobuhiro (japán)
Danny Noppert (holland, 9.)–Ritchie Edhouse (angol)/David Cameron (kanadai)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Steve Beaton (angol)/Danny van Trijp (holland)
Joe Cullen (angol, 13.)–Ricky Evans (angol)/Fallon Sherrock (angol)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Luke Woodhouse (angol)–Vladislav Omelcsenko (ukrán)
Ryan Meikle (angol)–Lisa Ashton (angol)
Adam Gawlas (cseh)–Richie Burnett (walesi)
Simon Whitlock (ausztrál)–Christian Perez (Fülöp-szigeteki)

Jim Williams (walesi)–Sebastian Bialecki (lengyel)
William O'Connor (ír)–Beau Greaves (angol)
Ritchie Edhouse (angol)–David Cameron (kanadai)
Alan Soutar (skót)–Mal Cuming (ausztrál)

Jermaine Wattimena (holland)–Nathan Rafferty (északír)
Martin Lukeman (angol)–Jamamoto Nobuhiro (japán)
Ricky Evans (angol)–Fallon Sherrock (angol)
Adrian Lewis (angol)–Daniel Larsson (svéd)

Keegan Brown (angol)–Florian Hempel (német)
Cameron Menzies (skót)–Diogo Portela (brazil)
Andrew Gilding (angol)–Robert Owen (walesi)
Geert Nentjes (holland)–Leonard Gates (amerikai)

Mickey Mansell (északír)–Ben Robb (új-zélandi)
Keane Barry (ír)–Grant Sampson (dél-afrikai)
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Danny Jansen (holland)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)

Steve Beaton (angol)–Danny van Trijp (holland)
Jamie Hughes (angol)–Jimmy Hendriks (holland)
Boris Krcmar (horvát)–Szuzuki Toru (japán)
Josh Rock (északír)–José Justicia (spanyol)

Niels Zonneveld (holland)–Lewy Williams (walesi)
Mike De Decker (belga)–Jeff Smith (kanadai)
Karel Sedlácek (cseh)–Raymond Smith (ausztrál)
John O’Shea (ír)–Darius Labanauskas (litván)

Scott Williams (angol)–Ryan Joyce (angol)
Matt Campbell (kanadai)–Danny Baggish (amerikai)
Madars Razma (lett)–Prakash Jiwa (indiai)
Martijn Kleermaker (holland)–Han Hszi-cseng (kínai)

A 2. FORDULÓ SORSOLÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Luke Woodhouse (angol)/Vladislav Omelcsenko (ukrán)
Raymond van Barneveld (holland, 32.)–Ryan Meikle (angol)/Lisa Ashton (angol)
Ryan Searle (angol, 16.)–Adam Gawlas (cseh)/Richie Burnett (walesi)
José de Sousa (portugál, 17.)–Simon Whitlock (ausztrál)–Christian Perez (Fülöp-szigeteki)

James Wade (angol, 8.)–Jim Williams (walesi)–Sebastian Bialecki (lengyel)
Gabriel Clemens (német, 25.)–William O'Connor (ír)–Beau Greaves (angol)
Danny Noppert (holland, 9.)–Ritchie Edhouse (angol)/David Cameron (kanadai)
Daryl Gurney (északír, 24.)–Alan Soutar (skót)/Mal Cuming (ausztrál)

Michael Smith (angol, 4.)–Jermaine Wattimena (holland)/Nathan Rafferty (északír)
Martin Schindler (német, 29.)–Martin Lukeman (angol)/Jamamoto Nobuhiro (japán)
Joe Cullen (angol, 13.)–Ricky Evans (angol)/Fallon Sherrock (angol)
Damon Heta (ausztrál, 20.)–Adrian Lewis (angol)/Daniel Larsson (svéd)

Luke Humphries (angol, 5.)–Keegan Brown (angol)/Florian Hempel (német)
Vincent van der Voort (holland, 28.)–Cameron Menzies (skót)/Diogo Portela (brazil)
Dave Chisnall (angol, 12.)–Andrew Gilding (angol)/Robert Owen (walesi)
Stephen Bunting (angol, 21.)–Geert Nentjes (holland)/Leonard Gates (amerikai)

Peter Wright (skót, 2.)–Mickey Mansell (északír)/Ben Robb (új-zélandi)
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Keane Barry (ír)/Grant Sampson (dél-afrikai)
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 18.)–Danny Jansen (holland)/Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki)

Jonny Clayton (walesi, 7.)–Steve Beaton (angol)/Danny van Trijp (holland)
Brendan Dolan (északír, 26.)–Jamie Hughes (angol)/Jimmy Hendriks (holland)
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Boris Krcmar (horvát)/Szuzuki Toru (japán)
Callan Rydz (angol, 23.)–Josh Rock (északír)/José Justicia (spanyol)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Niels Zonneveld (holland)/Lewy Williams (walesi)
Mensur Suljovic (osztrák, 30.)–Mike De Decker (belga)/Jeff Smith (kanadai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 14.)–Karel Sedlácek (cseh)/Raymond Smith (ausztrál)
Ross Smith (angol, 19.)–John O’Shea (ír)/Darius Labanauskas (litván)

Rob Cross (angol, 6.)–Scott Williams (angol)/Ryan Joyce (angol)
Mervyn King (angol, 27.)–Matt Campbell (kanadai)/Danny Baggish (amerikai)
Gary Anderson (skót, 11.)–Madars Razma (lett)/Prakash Jiwa (indiai)
Chris Dobey (angol, 22.)–Martijn Kleermaker (holland)/Han Hszi-cseng (kínai)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik