Csupasport: Rakonczay Gábor életében először futott zenére

2022.09.17. 20:21
Címkék
Rakonczay Gábor megvédte címét, a tavalyi győzelme (801.7 kilométer) után idén ismét megnyerte a balatonfüredi EMU 6 Day Race nevű eseményt. A kiváló sportoló ráadásul magyar rekordot döntött, hat nap alatt 844.1 kilométert teljesített. 


„Készültem a rekorddöntésre, igaz előzetesen több kilométert akartam teljesíteni. Egy ilyen versenyen azonban néha egy-egy lépés is igazi kihívást jelent, hát még további tíz kilométer megtétele... Nehéz éjjel kettőkor szakadó esőben fél óra alvás után elindulni. Ez a verseny arról szól, hogy ki bírja jobban az alváshiányt, ki tudja legtovább feszegetni a határait, ki tudja kisajtolni magából a legtöbbet. Ez egy futóverseny, de a futás csak egy kis része a dolognak, ami igazán fontos, hogy az ember motivációja mindvégig kitartson" – mondta Rakonczay a Csupasportnak.

Oldalunkon ezen kívül bemutatjuk a veronai 24 órás Európa-bajnokságon rajthoz álló magyar válogatottat, és megismerhetik a lengyel Wanda Rutkiewicz történetét, ő volt minden idők egyik legjobb hegymászónője, aki 1986-ban jutott fel a föld második legmagasabb hegycsúcsára, és akit kortársai így jellemeztek: kemény, de elbűvölő.

Legfrissebb hírek

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten, vidéken és a határon túl is

Csupasport
17 órája

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
2026.06.08. 11:25

Megválasztották az év kerékpárútjait

Csupasport
2026.06.04. 14:40

Footgolf: Ujvári Izabella világbajnoki ezüstérmes Mexikóban

Csupasport
2026.06.02. 10:47

Bódis Tamás megdöntötte a 100 kilométeres futás magyar csúcsát

Csupasport
2026.06.01. 11:05

Magyar sikerek a vitorlázórepülő-világbajnokságon

Csupasport
2026.05.30. 12:45

50 nap a rajtig: több mint 10 ezren neveztek már az idei Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.05.29. 14:22

Magyar éremeső a fudokan karatésok Európa-bajnokságán

Csupasport
2026.05.28. 08:47
Ezek is érdekelhetik