N. ZS.
2023.10.03 17:36 Frissítve: 2023.10.03 17:48

Csupasport: ételmérgezést kapott, de így is megnyerte a hatnapos világkupát

Brown Viktória ultrafutó 747.384 kilométert megtéve győzött a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán.

„Aztán amikor eljutottam hétszáz kilométerig, akkor csillant fel bennem az, hogy ebben akár a kanadai országos rekord is benne van”


– Megnyerte a balatonfüredi EMU hatnapos világkupát, ráadásul megdöntötte a kanadai országos rekordot, amely korábban 736 kilométer volt. Tervben volt a rekorddöntés?
– Többet szerettem volna futni, de közbejött egy be nem tervezett ételmérgezés – mondta a magyar-kanadai Brown Viktória a Csupasportnak. – Annyira rosszul voltam, hogy minden rekordot és számot elengedtem, csak arra koncentráltam, hogy megnyerjem valahogy a versenyt. Aztán amikor eljutottam hétszáz kilométerig, akkor csillant fel bennem az, hogy ebben akár a kanadai országos rekord is benne van. Ekkor még hét óra volt hátra, ezalatt harminchat kilométert pedig bőven meg lehet tenni.

– Valódi harc folyt az első helyért, nagyot küzdött a bolgár Mihaela Englaróval.
– Nagy csata volt, kifejezetten évezem az ilyen helyzeteket. Az első négy napban el tudtam húzni, nem is titkoltam, hogy a végére legalább nyolcszáz kilométer a célom, ami női kategóriában eddig a világon három hölgynek jött össze. Be szerettem volna kerülni ebbe az illusztris társaságba, nagy lépés lett volna a pályafutásomban. Szóval, négy napig jó ütemben haladtam a célom felé, ám az ötödik napon összeszedtem egy ételmérgezést… Na, ekkor mindenhol minden kijött belőlem…

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

2023.12.10 13:51:20

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A háromszoros világbajnok egy teljes napját végigkísérte a CSC legújabb epizódja.

2023.12.10 12:44:36

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Edzői hitvallása: egy trénernek meg kell tanulnia azonos hullámhosszon lenni a tanítványával.

2023.12.08 13:36:25

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A szertornában a gerendát kedvelte, úszóként a váltót – ma is inspirálja a sport közösségteremtő ereje.

2023.12.06 17:14:08

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A játszótér köré húzott futópályán szuszogva-lihegve araszoló kocasportoló is legfeljebb csak érti, mintsem a tulajdon bőrén érzi, mennyi lemondásból és nevetséges kompromisszumból áll össze egy olimpiai részvétel kiharcolása – főleg a saját mindennapi kínszenvedéseivel összehasonlítva. És akkor még csak egyetlen olimpiai szereplésről beszéltünk, nem a nyolcadikról. Merthogy a tőrvívó Mohamed Aida történetesen erre készül, a nyolcadik ötkarikás részvételre.