Csupasport: Erős Tibor közel állt a csúcsdöntéshez

T. N.T. N.
2021.10.19. 19:51
Címkék
Az ultrafutó nyerte a Balatonfüred Ultramaraton 12 órás versenyét, amelyen kevesebb mint négy kilométerrel maradt el Győri Ferenc 1994 óta fennálló 161.695 kilométeres országos csúcsától.

Remekül alakult az év a Pomázi Futóbajnok SE ultrafutójának, Erős Tibornak. Áprilisban megnyerte a 100 kilométeres országos bajnokságot, júliusban a szintén 100 kilométer hosszú Mamma Montanát, valamint augusztusban a Korinthosz 160 kilométeres távját – utóbbival kvalifikálta magát a jövő évi Spartathlonra.

A sorozatos sikereket némi balszerencse követte, mivel nem tudta befejezni a szeptember 25-én rendezett 12 órás magyar bajnokságot, amelyen Beda Szabolcs nyert. Ilyen előjelekkel vágott neki a hétvégi Balatonfüred Ultramaraton 12 órás versenyének – mint ismert, ebben a versenyszámban Győri Ferenc tartja a magyar csúcsot 161.695 kilométerrel.

„Idén a Korinthosz volt a fő versenyem, előtte sohasem futottam száz kilométernél többet, ennek ellenére pályacsúccsal nyertem meg a százhatvan kilométeres versenyszámot – büszkélkedett a 45 esztendős Erős Tibor. Ebből kiindulva edzőmmel, Maráz Zsuzsával úgy döntöttem, elindulok a szeptemberi tizenkét órás országos bajnokságon is, hogy minél több ultraverseny legyen a lábamban. Harminckilenc kilométernél éreztem, hogy valami nem stimmel. Magával rántott a gondolat, hogy nem fogom bírni, és fel kell adnom. Bár még jó két órán át viaskodtam magammal, és sokan biztattak, hogy folytassam, végül úgy döntöttem, hat óra futás után kiszállok.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Vachtler Ferenc: A pályaismeret és az egyévnyi edzésmunka sokat számít

Csupasport
Tegnap, 7:25

A tavalyi győztes Radek Brunner elviszi a magyar mezét a Spartathlonra

Csupasport
2026.09.21. 12:48

A szédülés ellenére megnyerte a keszthelyi félmaratonit 

Csupasport
2026.09.18. 09:49

Szombaton Szentgotthárdra várják a bringásokat, az Őrség Ringre

Csupasport
2026.09.10. 15:12

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30