Cselgáncs Eb: Joó Abigél bronzérmes, Salánki és Szigetvári 7.

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2017.04.22. 16:49
A dzsúdó Európa-bajnokság harmadik napján Salánki Evelin és Szigetvári Mercédesz a hetedik helyen végzett, míg az elődöntőt elveszítő Joó Abigél végül bronzérmet szerzett.

Salánki Evelin lépett szőnyegre elsőkét a magyarok közül a varsói Európa-bajnokság harmadik napján. Ellenfele, az olasz Assunta Galeone már az első másodpercekben fájlalta a jobb kezét, ami miatt alig tudott fogni, s végül össze is gyűlt a leléptetést jelentő három intése, így Salánki bejutott a nyolc közé, ami azt jelentette, hogy a legrosszabb esetben is hetedikként végez.Salánki Evelin lépett szőnyegre elsőkét a magyarok közül a varsói Európa-bajnokság harmadik napján. Ellenfele, az olasz Assunta Galeone már az első másodpercekben fájlalta a jobb kezét, ami miatt alig tudott fogni, s végül össze is gyűlt a leléptetést jelentő három intése, így Salánki bejutott a nyolc közé, ami azt jelentette, hogy a legrosszabb esetben is hetedikként végez.

Vér Gábor (90 kg) már nem járt ilyen jól, igaz, neki az első kiemelt, francia Axel Clerget jutott, aki rögtön az elején vazaarit ért el, s már az is nagy dolog volt, hogy Vér kiszabadult a fojtásból. A BHSE dzsúdósa egy pillanatra sem adta fel, de csak azt könyvelhettük el, hogy ember nem küzdött még ennyit egy vazaaris vereségért – így lehet búcsúzni.

A női 78 kilóban zajló kétfrontos magyar–olasz párharc aztán Joó Abigél mérkőzésével folytatódott, a jobbik magyarnak a jobbik olasz jutott. A KSI SE dzsúdósa nem sokat tétlenkedett, 16 másodperc alatt ipponnal győzött. Hozzá képest lassan, de egyébként kifejezetten gyorsan győzött a 100 kilóban szereplő Cirjenics Miklós, neki 46 másodperc kellett az első sikerhez.

A Cirjenicshez hasonlóan 100 kilóban szereplő Fogasy Gergő már nem gyarapította a gyors magyar győzelmeket, 79 másodperc alatt kikapott a fehérorosz Mikita Szviridtől, majd jöhettek a +78 és a +100 kilóban szereplők.

A nőknél Kárpáti Emese a földharcban kapott ki – a holland Tessie Savelkouls ellen végül lekopogta a rivális fojtási kísérletét –, míg Szigetvári Mercédesz az olimpiai címvédő francia Émilie Andéol ellen mérkőzött, és másfél perc után már két vazaarival vezetett. Tavaly még véget ért volna ekkor a meccs, a mostani szabályok viszont korlátlan számú vazaarit engednek, aztán ez a kettő pont elég lett, így Szigetvári jutott a nyolc közé!

Így már csak Bor Barna első fellépésére kellett várnunk, aki első kiemeltként a lengyel Maciej Sarnacki ellen kezdett, és sajnos hamar is végzett, riválisa másfél perc után leszorítással győzött – Bor búcsúzott.

A folytatásban aztán Salánki Evelin kikapott az Eb-ezüst- és bronzérmes holland Guujse Steenhuistól, és délután a vigaszágban bízhatott még, Cirjenics Miklós viszont már abban sem, a szintén holland Michael Korrel elleni vereség azt jelentette, hogy a 16 között búcsúzott a paksi versenyző.

Győzött viszont Joó Abigél, akinek az első meccs 16 másodperce után ezúttal 67-re volt szüksége, ennyi idő alatt előbb eldobta ukrán riválisát, a karfeszítése ippont ért, a győzelem pedig elődöntőt!

A nap első feléből Szigetvári Mercédesz mérkőzése volt még hátra, amelyen az ukrán Jelizaveta Kalanina leszorítással bizonyult jobbnak a magyarnál, aki így a vigaszágon folytathatta.

A délutáni program 16 órától kezdődött, Joó Abigél az elődöntőben, míg Salánki Evelin és Szigetvári Mercédesz a vigaszágon folytatta, ahol két győzelemmel lehet eljutni a bronzéremig.

Nem indult jól magyar szempontból, hiszen Joó Abigél, Salánki Evelin és Szigetvári Mercédesz is vereséget szenvedett. Előbbi a világ- és Európa-bajnok francia Audrey Tcheumeótól kapott ki, viszont még lehetett harmadik, ha győz a bronzmeccsen, Salánki és Szigetvári számára azonban befejeződtek a küzdelmek, mindkét lány a hetedik helyen végzett.

„Nagyon jól kezdtem a meccset, de mivel lábmunkában el vagyok maradva, nem tudtam úgy rúgni az ellenfelem felé, ahogy megbeszéltük, ő folyamatosan le akart rántani és ezt nem tudtam kivédekezni – mondta Salánki Evelin. – Ez a hetedik hely jó kiindulópont a budapesti világbajnokság előtt. Ez volt a második felnőtt Eb-m, hülyén hangzik, ha azt mondom, hogy elégedett vagyok, hiszen éremért is mehettem volna. Úgy érzem, jól ment a dzsúdó, remélem, Budapesten is így lesz, és még jobb eredményt érhetek majd el.”

Szigetvári Mercédesz Salánki Evelinhez hasonlóan egy győzelemmel és két vereséggel lett hetedik, bár azt az egy győzelmet az olimpiai címvédő francia Émilie Andéol ellen aratta.

„Szerencsére jól sikerült az első mérkőzésem, a többi viszont már nem úgy jött össze, ahogy szerettem volna. A negyeddöntőben az ukrán ellen én rontottam, az a meccs sikerülhetett volna jobban is, míg a vigaszágon a bosnyák lány ellen azt éreztem, hogy erősebb mint én. Az elején még nem izgultam, aztán egyre jobban, a végén már bennem volt, hogy ha nyerek, éremért mehetek, sajnos, nem sikerült” – mondta Szigetvári Mercédesz.

A bronzmeccsen a Salánki Evelint legyőző szlovén Apotekar várt Joó Abigélra, és már az elején látszott, hogy itt még nehezebb dolga lesz, sőt, végül nem is járt sikerrel. Előbb meginttették a bírók (kétszer is), aztán Joó Abigél kihasználta, hogy kezd fáradni, és végül ippongyőzelmet aratott vele szemben.

A KSI dzsúdósa pályafutása ötödik Eb-érmét, s ebből a harmadik bronzot szerezte.

„A terv mindig az, hogy nyerjem meg a következő meccset, az első, a második és így tovább – mondta Joó Abigél. – Mindenki éremért jön, én is, jobb lett volna egy fényesebb, de azért elégedetlen nem vagyok. Az elődöntőben kicsit ráestem a vállamra, ami kicsit már korábban is fájt, nem vészes, csak ott öt-tíz percig fájt. Azóta lejegeltem, remélem, nem lesz baja. Tcheumeót nehéz eldobni, talán ha az elején nem esek, akkor jobban kitámad és lett volna esélyem, így is majdnem megvolt a dobás. Jót küzdöttem vele, remélem, legközelebb megverem. A szlovén két-három perc környékén elfáradt, kinyílt, nem figyelt, és el tudtam dobni.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik