Asztalitenisz: Szudi Ádám és Madarász Dóra is ott van az olaszországi főtáblán

2023.12.13. 18:19
null
A selejtezőn sikeresen túljutó Szudi Ádám a főtábla első fordulójában tajvani ellenfelet kapott (Fotó: WTT)
Szudi Ádám sikerrel vette az asztalitenisz WTT-sorozat biellai állomásának selejtezőjét, ezzel Madarász Dóra mellett ő is asztalhoz állhat a főtáblás küzdelmek során.

 

Magyar szempontból papírforma-eredményekkel folytatódott a WTT-sorozat Olaszországban, Biellában zajló feeder versenye, miután a selejtezőből csak Szudi Ádám (világranglista-284.) jutott el a főtábláig. A 27 éves magyar bajnoki címvédő a kvalifikáció második és harmadik körét is gond nélkül vette, a román Darius Toma (–) és az olasz Antonino Amato (583.) sem tudta szorossá tenni a meccset.

A 21 esztendős Both Olivér (707.) kedden győzelemmel rajtolt, ám szerdán, a selejtező második fordulójában már csak egy játszmára futotta az erejéből, az ukrán Mikita Zavada (322.) négy szettben legyőzte az ifjú magyar reménységet. A Both Olivér, Varga Botond párosunk sem járt jobban, a valamivel rutinosabb – ne feledjük, Varga még csak 15 éves – spanyol Alberto Lillo, Albert Vilardell nem sok esélyt hagyott a fiatal magyar kettősnek.

A csütörtökön rajtoló főtáblán így két magyarnak szurkolhatunk: Szudi peches sorsolást kapott, ugyanis az első ellenfele a tajvani Csüang Csi-jüan (38.) lesz, míg az alapból a főtábláról rajtoló Madarász Dóra (85.) a román Ioana Singeorzan (146.) ellen áll asztalhoz.

WTT-SOROZAT, FEEDER, BIELLA
Férfiak. Egyes. Selejtező. 2. forduló

Szudi Ádám–Toma (román) 3:0 (9, 8, 7)
Zavada (ukrán)–Both Olivér 3:1 (–8, 6, 9, 2)
3. forduló
Szudi–Amato (olasz) 3:0 (8, 4, 8)
Páros. Selejtező. 2. forduló
Lillo, Vilardell (spanyol)–Varga Botond, Both 3:0 (5, 5, 8)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
3 órája

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20

Asztaltenisz-vb: Szőcs Bernadette a román válogatottal egy lépésre van az éremtől

Egyéb egyéni
2026.05.07. 00:31
Ezek is érdekelhetik