Asztalitenisz: Madarász Dóra három számban is főtáblás Dohában

SZ. M.SZ. M.
2023.01.17. 13:18
null
Madarász Dóra a mieink közül egyedüliként harcolta ki egyesben a főtáblás szereplést (Fotó: WTT)
Póta Georgina nyerhető mérkőzést bukott el a csapatban vb-bronzérmes tajvani Li Jü-jünnel szemben, Madarász Dóra viszont legyőzte az olasz Giorgia Piccolint, ezzel egyesben kvalifikálta magát a wtt-sorozat dohai contender-versenyének főtáblájára, ahol női és vegyes párosban is érdekelt.

 

A wtt-sorozat dohai contender-versenyének a selejtező harmadik napján már csak két magyar volt érdekelt, női egyesben Póta Georgina és Madarász Dóra is a főtáblára jutásért játszott. A 38 éves Pótának (világranglista-62.) a sorsolásnál nem volt szerencséje, a kvalifikáció utolsó körében ugyanis ázsiai ellenfelet kapott, a tajvani Li Jü-jünnel (89.) kellett megküzdenie. Első számú asztaliteniszezőnk jól kezdett, az első játszmát simán hozta, ám a tajvani – aki a tavalyi csapat-világbajnokságon bronzérmet szerző válogatott egyik alapembere volt – a folytatásban elkapta a ritmust, egyenlített, majd két kiélezett szett következett: Pótának a harmadikban 10:7-nél három, a negyedikben pedig összesen négy játszmalabdája volt, Lin Jü-jün azonban mindannyiszor visszakapaszkodott és 3:1-re megnyerte az összecsapást.

Madarász (76.) annyiban jobb helyzetben volt, hogy neki európai vetélytárs jutott, bár tegyük gyorsan hozzá, hogy az olasz Giorgia Piccolin (69.) elleni találkozó kifejezetten rázósnak ígérkezett. A mérkőzés ennek megfelelően végig kiegyenlített volt, a kritikus pillanatok többségében azonban Madarász volt a jobb, s ez elég is volt ahhoz, hogy a negyedik játszmában a negyedik meccslabdáját értékesítve nyerjen.

A szerdai folytatásban – már a főtáblán – négy számban négy magyar egységgel leszünk érdekeltek, a női egyesben továbbjutó Madarász mellett a kiemelés alapján a férfiaknál az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó, a hölgyeknél a Póta Georgina, Madarász Dóra kettős, a vegyes párosoknál az Ecseki, Madarász egység is a főtábláról rajtol.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, DOHA
Nők. Selejtező. 3. forduló:

Madarász Dóra–Piccolin (olasz) 3:1 (6, 10, –11, 9)
Li Jü-jün (tajvani)–Póta Georgina 3:1 (–6, 8, 10, 14)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
15 órája

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik