Asztalitenisz: Lakatosnak párosban a nyolcaddöntő volt a végállomás Tuniszban

SZ. M.SZ. M.
2023.06.22. 18:50
null
Az iráni Amir Hosszein Hodaei és Lakatos Tamás alkalmi párosa a tuniszi verseny nyolcaddöntőjében búcsúzott (FOTÓ: WTT)
A Lakatos Tamás, Amir Hosszein Hodaei magyar, iráni páros három szoros játszmában kikapott jóval esélyesebb dél-koreai ellenfelétől az asztalitenisz WTT-sorozat tuniszi állomásának nyolcaddöntőjében, ezzel magyar szempontból véget ért a verseny.

 

Ahhoz képest, hogy a WTT-sorozat tuniszi állomásán amolyan alkalmi társulásként állt asztalhoz párosban Lakatos Tamás (világranglista-294.) az iráni Amir Hosszein Hodaei (132.) oldalán, jól sikerült a verseny első két napja, ugyanis a selejtezőből induló egység előbb szaúdi párost, majd algériai, szenegáli kooperációt legyőzve a főtáblára jutott. A folytatás viszont már jóval rázósabbnak tűnt, a dél-koreai Pak Kang Hjon, Dzsang Vu Dzsin duót a szervezők a nyolcadik helyen emelték ki, s az sem könnyítette Lakatosék dolgát, hogy az ázsiai kettős egyik tagja, a 27 esztendős Dzsang Vu Dzsin más partnerrel ugyan, de második a párosok világranglistáján, ráadásul egyénileg is világelithez tartozik, aktuálisan a 13. helyen jegyzik.

A nyolcaddöntőben az esélyek tehát egyértelműek voltak, a mérkőzés pedig igazolta is az előzetes várakozásokat: Lakatosék ugyan mindhárom szettben tapadtak az ellenfélre, s mindegyiket szoros küzdelemben veszítették el, az igazsághoz tartozik, hogy játszmalabdáig egyszer sem sikerült eljutniuk.

Magyar szempontból ezzel véget is ért a WTT-sorozat tuniszi contender viadala, ám nem kell sokat várni a folytatásra, hétfőtől ugyanis ugyanilyen besorolású torna kezdődik Zágrábban. Tekintve, hogy válogatott keretünk nagyobb része ezekben a napokban az Európai Játékokon szerepel, a közeli helyszín ellenére a horvát fővárosban csak azok indulnak, akik nem kerültek be a Krakkóba utazó keretbe, azaz Lakatos Tamás, Lei Balázs, Hartbrich Leonie és Imre Leila próbál szerencsét Zágrábban, a négyfős magyar csapat férfi és női egyesben, férfi és női párosban, valamint vegyes párosban is érdekelt lesz.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, TUNISZ
Férfiak.Páros. Nyolcaddöntő:
Pak Kang Hjon, Dzsang Vu Dzsin (dél-koreai)–Lakatos, Hodaei (magyar, iráni) 3:0
(9, 8, 7)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
3 órája

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
23 órája

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35

Az asztalitenisz Extraligában mindkét címvédő bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.05.23. 19:22

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

Bátorfi Zoltán: Az ázsiai munkabírás Európából nézve felfoghatatlan

Egyéb egyéni
2026.05.13. 17:22

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

Egyéb egyéni
2026.05.10. 22:20
Ezek is érdekelhetik