Asztalitenisz: három játékosunk három számban is indul a müncheni Eb-n

Vágólapra másolva!
2022.07.24. 10:16
null
A WTT-sorozat star contender-versenyén két bravúrgyőzelmet is szerző Majoros Bence az Eb-n három számban is asztalhoz áll (Fotó: Földi Imre)
Muskó Péter a férfi és Bátorfi Zoltán a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az augusztus 13-án kezdődő müncheni egyéni Európa-bajnokságra.

 

Éppen csak, hogy befejeződött a WTT-sorozat három budapesti versenye, a star contender, a feeder és a champions, legjobb asztaliteniszezőink már a nyár másik nagy eseményére, a müncheni egyéni Európa-bajnokságra (augusztus 13–21.) készülnek.

Bátorfi Zoltán a nők és Muskó Péter a férfiak szövetségi kapitánya megnevezte a kontinenstornán asztalhoz álló játékosokat.

A korábbi Eb-k eredményei alapján egyesben a férfiaknál és a nőknél is négy-négy asztaliteniszezőt nevezhettünk. A férfiaknál érdekesség, hogy Majoros Bence, Szudi Ádám és Lakatos Tamás mellett nem az eddig megszokott Ecseki Nándor, hanem a fiatal András Csaba indulhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a balkezes Ecseki lemaradna az Európa-bajnokságról, rá ugyanis férfi és vegyes párosban számít a kapitány – ebben a két számban az elmúlt időszakban voltak szép eredményei, a Madarász Dórával alkotott vegyes párosa például a budapesti feeder-versenyen bronzérmes lett.

A nőknél a rutint Póta Georgina és Madarász Dóra képviseli, mellettük két fiatalabb játékos, Hartbrich Leonie és Bálint Bernadett kapott bizalmat. Hartbrich egy ideje betegséggel küzd, emiatt nem is állhatott asztalhoz budapesti WTT-versenyen sem, de Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány bízik benne, hogy augusztus közepén már százszázalékos állapotban számíthat rá.

Az európai szövetség a nevezési listák alapján közzétette a férfi és női egyes kiemelési rangsorait. A nőknél a 19. helyen kiemelt Póta került a legelőkelőbb helyre, Madarász pedig a 21. helyen van, míg a férfiaknál a legjobb magyar Majoros a 45. pozíciót kapta – remélhetőleg az asztalnál ennél sikerül előrébb végezniük.

Az egyéni Eb-n öt versenyszámban – férfi és női egyes, férfi és női páros, vegyes páros – avatnak bajnokot, a magyar csapatból Majoros Bence, Madarász Dóra és Hartbrich Leonie triplázik, azaz három számban is indul.

A magyar keret az Európa-bajokságra
Férfi egyes:
Majoros Bence, Szudi Ádám, Lakatos Tamás, András Csaba
Férfi páros:
Ecseki Nándor, Szudi; Majoros, András
Női egyes:
Póta Georgina, Madarász Dóra, Hartbrich Leonie, Bálint Bernadett
Női páros:
Póta, Madarász Dóra; Hartbrich, Bálint
Vegyes páros:
Ecseki, Madarász; Majoros, Hartbrich

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik