Képes Sport
CSILLAG PÉTER
CSILLAG PÉTER
2021.09.20 16:30 Frissítve: 2021.09.20 16:08

A régész, aki meglelte igazolását – Ringer István múzeumigazgató és a sport

Nagyszabású kiállítás nyílik szeptember 24-én Hátsó füves – egy eltűnő futballvilág képei címmel az Év múzeuma-díjjal kitüntetett sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban. Az intézmény igazgatójával, a MúzeumCafé-díj idei elismertjével, Ringer István régésszel beszélgettünk a Nemzeti Sport országjáró sorozatára építő kiállításról, valamint a Bekecs, a Prügy, a Sárospatak, a Szerencs, a Hercegkút korábbi csatáraként mélyre szívott zempléni futball-levegőről.

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum csapata a Hátsó füves-kiállításra készül (Fotó: Szoboszlay Marcell)


– Azt már megszokta az ember, hogy a múzeumban szobrok, festmények, régi kardok várják. De hogy szakadt sportszár...
– Még mindig él a sztereotípia a múzeumokról, hogy alapvetően unalmas helyek, üveg mögé zárt tárgyakkal, a termek sarkában meg ülnek a nénik, akik rászólnak a látogatóra, ha hangoskodik vagy hozzányúl a vitrinhez. Ezzel mi igyekszünk szakítani, ahogyan a világban is elindult egy új muzeológiai irány, amely a korábbi passzív, statikus kiállítások helyett inkább az interakciókra épül, a látogatók aktív bevonását teszi lehetővé. Az Erdőjárók kalauza című kiállításunkon például a természetes élőhelyeket különböző szobákkal társítottuk, fürdőszobával a vízi élőlényekét, konyhával a rágcsálókét, nappalival a nagyvadakét, számos geggel, interakcióval, amely mind arra készteti a látogatót, hogy bevonódjon, hogy ne csak szemlélődő legyen, hanem részese a kiállításnak. Ne érezze kényszerítőnek, hogy ezt és ezt a szöveget végig kell olvasni, azt a vitrint meg kell nézni.

– Ha már kényszerítő: miben tér el a hagyományos vonulattól a sajátos futball­kiállítás?
– Rögtön a témaválasztásában, hiszen a falusi vagy a vidéki amatőr labdarúgás mikrovilágáról nem csináltak még múzeumi kiállítást. Ez egyfajta muzeológiai kísérlet is. A Hátsó füves-kiállítás műfajának meghatározása sem könnyű, mert amit bemutatunk, nagyon érdekes határterülete a néprajznak és a szociológiának vagy szociográfiának. Mindenképpen érdekesség, hogy muzealizálódik az amatőr labdarúgás. Biztos vagyok abban, hogy eleinte sokan szakmán belül is kétkedéssel fogadják, mert azért létezik egy erősen konzervatív irányvonal. Az Erdőjárók kalauza is viszolygást váltott ki némelyekből, akik muzeológusként úgy képzelik el a múzeumot, hogy ott csöndnek kell uralkodnia, hogy a múzeum a múzsák szentélye, ahol áhítattal nézünk vitrinbe zárt műtárgyakat, amelyek viszont önmagukban nem feltétlenül mondanak valamit.

Taktakenéz–Szerencs, 2008: labdával a leendő múzeumigazgató (Fotó: Szoboszlay Marcell)


– Aki nem a múzsák szentélyébe vágyik, mire számíthat a Hátsó füves-kiállításon?

– Itt az installáció számít igazán formabontónak, a kispad, a lelátó, a berendezett öltöző és persze a számos interakció. Például a hanganyagok a különböző régiók falusi meccseiről vagy éppen a játék a bírói öltözőben, amely során ki kell szűrni a hamis igazolással játszó futballistát. De a fő interakció – amit én a kiállítással egyenértékűnek gondolok –, az a Harmadik félidő bisztróban tervezett beszélgetéssorozat lesz, amely az adott témára vagy a meghívott előadóra kíváncsi érdeklődői kört is biztosítja. Az élő futballpresszó ezeknek az eseményeknek autentikus helyszínéül szolgál, kicsit skanzen jellegű, de teljesen hiteles környezettel, söntéspulttal, sörcsappal, csapatzászlókkal, csocsóasztallal, zenegéppel. A falon pedig egyebek mellett a környékről összegyűjtött mezek különleges kollekcióját mutatjuk be, amely szerintem önmagában is egyfajta kamarakiállítás.

– Egyúttal sejteti, hogy a zempléni vidéken mennyi pozitív energiát mozgatott meg, tárgy- vagy fotófelajánlást ösztönzött a készülő kiállítás híre.
– Én azt hiszem, Esterházy Péternek igaza volt, amikor azt írta: futballozni mindenki futballozott, az is, aki nem. Nagy igazság rejlik ebben, hiszen valóban mindenkinek van kötődése a focihoz, és minden történetből születik egy újabb történet, ezt tapasztaltuk az elmúlt hónapokban. Ez elvarrhatatlan munka, ha még több energiát rakunk a gyűjtésbe, nyilván exponenciálisan még több anyag jött volna össze, de ezt most le kellett zárni, már csak a kiállítás szeptember 24-i megnyitása miatt is. Rendkívül izgalmas anyag állt össze, a környékbeli elemek tökéletesen kiegészítik a Hátsó füves kompakt sztorijait és csodálatos fényképeit.

Ringer István idén megkapta a MúzeumCafé-díjat


– Egészen szürreális a Hátsó füves-kiállítás készülő werkfilmjében szereplő jelenet, amelyben – mintha éppen Tutanhamon fáraó sírjába hatolnának be – feszült várakozással felnyitják Bekecsen a rég megszűnt csapat kincseit őrző romos ház lelakatolt ajtaját.

– Eszembe is jutott, hogy tízegynéhány éve, amikor a sárospataki múzeumban dolgoztam ambiciózus fiatal régészként, egy Újpest-szurkoló múzeumi kertész – aki, mint minden kertész, kicsit flúgos volt – azzal heccelt engem, hogy figyeljem meg, egy napon a Cinegén leszek majd gyűjteménykezelő. A Cinege tudniillik Sárospatak mellett a szeméttelep. Ahogy beléptem Bekecsen a paticsfalú házba, ahol az öltözőből kimenekített tárgyakat tárolták, átvillant az agyamon, hogy igaza lehetett a sárospataki kertésznek. Miközben úgy éreztem magam, mintha szeméttelepen lennék, valóban kincseket találtam, olyan tárgyakat, amelyek történeti dokumentumok. Kétségkívül skizofrén helyzetet jelent, amikor egy muzeológus átéli, hogy személyes története kiállítási témává válik, és valójában úgy tud örülni saját régebbi korokból származó dolgainak, akár egy leletnek.

– Például a valamikori igazolásának...
– Tényleg megtaláltuk a régi csapatbőrönd fenekén, pedig nem adtam rá túl sok esélyt, hiszen a csapatban több száz játékos megfordult. Kicsit talán megható pillanat volt, de inkább csak nagyon örültem neki. Jó emlékeket szabadított fel, előhozta a régi meccsek hangulatát.

Csodák csodájára meglett a régi igazolás

– A múzeum oldalán közölt cikkének címe ugrik be: ez lenne a vasárnap délutánok szent hevülete?
– Van egy érzés, amely ezekhez a vasárnapokhoz tapad, főleg az ifistakorból. Az, hogy felszállunk a buszra, utazunk, és hogy én erre készültem, hogy már szerdától kezdve vártam a hétvégi meccset, ahogy a diósgyőri induló is mondja. Az őszi idő beköszöntével már korán kezdett a felnőtt, az ifi még korábban, el kellett indulni délben. A húslevest mindig muszáj volt forrón megenni, mert sietni kellett, hogy elérjük a buszt. Ez a forró húsleves, amelyet kapkodva kell megenni, nekem ez a futballal járó szent hevület. Akkor nem is jött le igazán, de visszagondolva nagyon fontos volt az is, hogy hova mentünk a csapattal. Gyönyörű pályákat találni a zempléni vidéken, a Hegyközben a hollóházi, a tolcsvai, az erdőhorváti vagy például a gönci, a klubház falán a Vörös Meteor SE felirattal. Ez éppen az a világ, amelyet a Hátsó füves megjelenít, és itt be is zárult a kör, valószínűleg azért örülök a kiállításnak és élvezem a szervezői munkáját ennyire, mert személyes érintettség is van benne. Tényleg igaz, hogy ha az ember látott vagy lejátszott egy „megyekettes” meccset, akkor az összeset látta és az összeset lejátszotta, mert ugyanazok a klisék, ugyanazok a karakterek, ugyanazok a tipikus jelenségek azonosíthatók egymástól több száz kilométerre.

– „Gyermekkorában sok kisfiú szeretne régész lenni. A legtöbben kinövik ezt, én azonban úgy maradtam” – írja múzeumi bemutatkozásában. Mintha futball iránti gyermeki vonzalmát sem tudta volna teljesen levetkőzni.
– Nagyon sok kisfiú álmodozik arról, hogy egyszer majd a válogatottban játszik, természetesen én is dédelgettem ilyen ábrándokat. Ez teljesen egészséges gondolat, de ezt nem én nőttem ki vagy nem nőttem ki, hanem teljesen máshogy alakult. Nekem egyébként csodálatos pályafutásom volt, úgy mondanám, hogy lapos ívű pályafutásom. Nincs hiányérzetem. Megint csak Esterházytól tudjuk, hogy minden szintnek megvan a maga nívója, tehát egy jó negyedosztályú játékos is jó játékos, csak a negyedosztályban.

Szemétből mentett dicsőség: Ringer István az egykori csapattáskával


– Egy interjúban azt nyilatkozta, élete legjobb döntése volt, hogy szülőföldjén, a zempléni vidéken maradt. Mit jelent ez a kötelék?

– Talán kiemelném a küzdést. Hogy itt azért nehezebb, és hogy ha valaki itt megmutatja, az valami. Ugyanis innen mindenki elmegy. Általános tendencia, hogy elköltöznek a fiatalok, mert máshol könnyebb, több a pénz, kevesebb a nehézség. Emiatt egyrészről kihívás nekem, hogy itt maradjak, másrészről viszont belső késztetés is, mert alapvetően jó itt. Én főképpen azért nem mentem innen sehova, mert nekem jó itt. A szülőföld nyilván a gyökereimet is jelenti, a szüleimet, a szülőházat, azokat az ismerős helyeket, amelyek itt vannak, például a futballpályákat.

– Érzékletes összegzése a futballnak az említett cikkében idézett szemelvény a Zemplén újság századeleji számából: „Célja van, s az emberi energia, a tudás működik benne, amely a dolgozó szoba rideg területét összekapcsolta a levegő, a nagyvilág, a szabadság szféráival...” Miért emelte ki éppen ezt a részt?
– Rácsodálkoztam arra – és ezt ne vegye senki magára –, hogy a régi újságírás nyelvezete, mondanivalója, színvonala mennyiben eltért a mostanitól, és hogy akkoriban tényleg irodalmi szövegszintű tárcák, esszék, tudósítások jelentek meg. Tulajdonképpen most is ugyanezt gondoljuk a futballról, legalábbis a Hátsó füves-kiállításon bemutatott futballdimenzióról, csak talán nem tudjuk ilyen szépen megfogalmazni. Valahol a szabadság a lényege ennek ma is, menni, úton lenni, elindulni, a busz ablakából kinézni, megérkezni, várakozni, készülődni, a szeánsz legalább annyira meghatározó, mint maga a kilencven perc. És utána persze a hazaérkezés, a beszámoló, az este, amikor nem tudsz aludni meccs után, lejátszod fejben újra az összecsapást. Vagy a hercegkúti vasárnap délutánok, amikor a sváb falu templomából jöttek ki fehér ingben, ünneplőnadrágban az öregurak, és mentek át a pályához, szép lassan benépesült a hegyoldalban a nézőtér, és elkezdődött a mérkőzés. Nekem ez jelentette a szabadságot.

HOL A MUZEOLÓGUS-VÁLOGATOTT?
„A társadalom polarizált, nálunk mégis működik kicsiben, hogy akik odakint másként gondolkodnak a világról, a múzeumban tudnak egymással beszélgetni. Ez a modell él, és én a Hátsó füves-kiállításban is ezt látom a legnagyobb lehetőségnek” – adott képet a Kazinczy Ferenc Múzeum szellemiségéről Ringer István igazgató. Végül megfogalmazta titkos tervét is: ha már létezik íróválogatott, újságíróválogatott, színészválogatott, borászválogatott, parlamenti válogatott, miért ne lehetne szervezni muzeológusválogatottat? Egy 41 éves csatár akadna Sátoraljaújhelyről, úgyhogy már csak tíz ember hiányzik.


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 18-i lapszámában jelent meg.)

2021.10.22 09:22:39

Egyéb egyéni SZŰCS MIKLÓS

„Szerettem a harmadik helyen játszani, mert sokszor éppen az döntött, nyerek-e vagy sem.”

2021.10.21 12:21:31

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER

Az északír rögbilegenda, aki újra és újra átlépte a határokat a nyolcvanas években.

2021.10.20 19:25:16

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

Sportkönyvtár: Különleges hangvételű riportkönyv a Videoton UEFA-kupa-meneteléséről.

2021.10.18 17:05:36

Egyéb egyéni ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)

Beszélgetés diplomáciai feladatokról, a sport konzerváló erejéről és persze a teniszről.

2021.10.18 22:04:42

Egyéb egyéni L. P. I.