MTI
CS. M.
2023.05.26 14:05

A sportállamtitkárság stratégiai megállapodást kötött az NDHSZ-szel

A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága elsőként a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetséggel (NDHSZ) kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelynek kulcstémái a 2024-es magyar EU elnökség időszakára való felkészülés és az Európai Sporthét koordinációja - hangzott el az NDHSZ pénteki közgyűlése előtt.

A sportállamtitkárság stratégiai megállapodást kötött az NDHSZ-szel (Fotó: NDHSZ)


„Közös cél vezérel minket, hogy minél több ember sportoljon a fiataltól a szépkorúig” – mondta az államtitkár, aki hangsúlyozta a Diákolimpiák fontosságát.

Schmidt Ádám kiemelte, szeretnék, ha a hazai rendezésű világversenyeknek a befejezésük után is legyen hozamuk. Jó példaként említette az atlétikai világbajnokság Sulihős programját, amellyel már közel százezer gyereket szólítottak meg.

Az államtitkár jelezte, hogy a sport terén is megkezdődött a felkészülés a 2024 júliusában kezdődő féléves magyar EU-elnökségi ciklusra, amelynek szakmai támogatására a sportért felelős államtitkárság elsőként az NDHSZ sportköztestületét kérte fel. A közös munka során az elkövetkező hónapokban többek között sor kerül a magyar EU-elnökség alatt megvalósítandó sport ágazati program fókusztémáinak kidolgozására.

„Az együttműködés célja, hogy a 2024 és 2027 közötti időszakra vonatkozó uniós sport munkaterv elkészítése során olyan tagállami javaslatokat fogalmazzunk meg, amely már tartalmazza a magyar elnökség prioritásait is. A felek nem titkolt szándéka, hogy a közös munka eredményeképpen minél több magyar sportszervezetnek legyen lehetősége közvetlen Európai Uniós forrásokhoz jutni” – fogalmazott az államtitkár.

„Büszkék vagyunk arra, hogy elsőként lehetünk stratégiai partnerei az államtitkárságnak. A mi szervezetünk nem az élsporttal tűnik ki, hanem az iskolai, szabadidős és tömegsport rendezvényekkel” – hangsúlyozta Balogh Gábor, az NDHSZ elnöke. Kiemelte a szervezet működésének néhány mérföldkövét: 2017 óta létezik a Magyar Diáksport Napja, amelyet ötpárti konszenzussal szavazott meg a Parlament. Ennek példájára, magyar kezdeményezésre minden szeptember utolsó péntekén ma már Európa-szerte mozognak a fiatalok, több mint 40 ország csatlakozott hozzá, és a nap Európai Diáksport Nappá nőtte ki magát. Hasonlóan fontosnak nevezte az Egyetemi Sport Világnapot és az Egyetemi Sporthetet is.

A megállapodást Schmidt Ádám és Balogh Gábor, ennek kapcsán az államtitkár megjegyezte: „Szerződés nélkül is jó volt a két szervezet közti együttműködés, az aláírással hivatalossá tettük ezt, és még erősebb lesz a kapocs.”

2023.06.04 17:58:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És hogy milyen edző volt, az egy hete 79 éves korában elhunyt korábbi kiváló öttusázó, vízilabdázó Bodnár János? Sportágtól függetlenül, íme rá egy jellemző mondat: „Ars poeticám nincs, mert az alapvetés, hogy nem csupán versenyzőt, embert is kell faragnom a tanítványaimból.”

2023.06.03 23:04:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén vállalja a klub iránti szeretetét, lassan egy éve pedig már hivatalosan is tesz, tehet a Lokiért.

2023.06.03 22:20:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.

2023.05.25 15:33:37

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A gazdasági, társadalmi, kulturális háttér fellebbentése segít megismerni az ok és okozati összefüggéseket.