WTCR: Audi-elsőség a 2. edzésen, Michelisz a 11. Szlovákiában

Vágólapra másolva!
2020.10.10. 14:29
null
Berthon révén az Audi állt az élre a Slovakiaringen (Fotó: fiawtcr.com)
Nathanaël Berthon vette át a vezetést a túraautó-világkupa (WTCR) szlovákiai versenyhétvégéjének második szabadedzésén. Az Audi pilótája mögött márkatársa, Tom Coronel végzett, míg a harmadik leggyorsabb kört Jean-Karl Vernay autózta. A magyarok közül Tassi Attila zárt a legelőkelőbb helyen, ami a 8. pozíciót jelenti. Michelisz Norbert 11. lett a délutáni tréningen.

 

Erősen kezdték az Audik és a Cuprák a szlovákiai hétvégét, miközben az előző fordulót kihagyó Hyundai versenyzői közül senki sem végzett az első tíz között. Az első edzésen mellesleg mindenki próbálta kihasználni az időt, ugyanis attól tartottak, hogy a délutáni tréningre megérkezik az eső a Slovakiaringre, ám a körözés teljesen száraz körülmények között vehette kezdetét.

A 30 perces tréning előtt bőven akadt dolguk a Zengő Motorsport szerelőinek, ugyanis Kismarty-Lechner Gábor összetörte az autóját a nyitó edzés végén, ám sikerült rendbe hozni a négykerekűt a délutáni gyakorlás kezdetéig, így teljes volt a mezőny ezúttal is.

A kettes kanyar már délelőtt is többekkel kibabrált, s Michelisz Norbert is majdnem az áldozatául esett a második edzés első perceiben, ám a magyar versenyzőnek sikerült korrigálnia, miután kissé kicsúszott a pályáról és súrolta a kavicságyat.

Tíz perc elteltével Tom Coronel állt az élen Michelisz és az első edzés leggyorsabbja, Mikel Azcona előtt. Coronel sokáig vezette az időeredmények listáját, ám a második tíz perc végén Nathanaël Berthon vette át az első helyet.

Michelisz után Luca Engstler is elcsípte a kavicságyat a Hyundaijal a kettes kanyarban. Hat perccel az edzés vége előtt Mikel Azcona alatt állt le a Cupra a pálya középső szektorában, ami miatt először csak a sárga zászlót lengették, ám nem sokkal később a piros is előkerült.

Némi beavatkozás után Azcona végül magától vissza tudott térni a bokszutcába, s kevesebb mint tíz perc szünet után folytatódhatott a körözés. Az élen azonban már nem történt változás, így Berthon elsőségével ért véget a második szabadedzés.

A francia pilóta mögött Tom Coronel és Jean-Karl Vernay következett. Tassi Attila a nyolcadik, Michelisz Norbert pedig a 11. helyen zárt a délutáni gyakorláson. A Zengő Motorsport magyar párosából Boldizs Bence 18. lett, míg Kismarty-Lechner Gábor 22.-ként végzett.

Folytatás 16.30-kor az időmérővel!

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
SZLOVÁKIA, 2. SZABADEDZÉS

1. Nathanaël Berthon (francia, Audi)
2. Tom Coronel (holland, Audi)
3. Jean-Karl Vernay (francia, Alfa Romeo)
4. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
5. Néstor Girolami (argentin, Honda)
...
8. Tassi Attila (magyar, Honda)
...
11. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
...
18. Boldizs Bence (magyar, Cupra)
...
22. Kismarty-Lechner Gábor (magyar, Cupra)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik