Sportrádió: Remélem, jövőre is versenyezhetek – Nagy Dániel

S. K.S. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.01. 18:55
null
Szujó Zoltán és Nagy Dániel
A hetedik helyen zárta a WTCR történelmi, utolsó idényét Nagy Dániel, a Zengő Motorsport autóversenyzője, aki az évadkezdés előtt alig hitt a fülének, amikor Zengő Zoltán felhívta. Életében először vezetett az élen világkupafutamon, és soha nem tört össze autót annyira a Hungaroringen, mint ebben az évben. 

Harcos futammal zárta az évet Nagy Dániel, a Zengő Motorsport autóversenyzője, aki Szujó Zoltánnal beszélgetett a Sportrádió Hazafutás műsorában.

„Teljesen váratlan volt, hogy a szezonrajt előtt egy héttel szólt Zengő Zoli, alig hittem a fülemnek – kezdte Nagy Dániel. – Nagy vágyam volt, hogy egész idényt végigmehessek. Valószínűleg életem legpechesebb szezonja volt, pedig jól indult, beugróként top tíz környéki eredményeket értem el. Aztán a Hungaroringen óriási reményekkel indultam, de egy banális technikai hiba miatt óriási sebességgel a korlátnak csapódtam, nem is törtem össze még soha autót ennyire a Hungaroringen.”

„A következő versenyhétvégén az élen haladtam, de leszakadt a lökhárítóm, kivágta a gumimat, és visszaestem. Életemben először vezettem túraautó-világkupafutamot, de negyedik lettem. Aztán volt egy nagy balesetem Villarrealban, kéztörés miatt ki kellett hagyjak egy hétvégét, és ezek után érkeztünk az utolsó kettőre, ami épp azért volt óriási megkönnyebbülés, mert jó futammal, több pozíciót javítva tudtam zárni ezt az évet” – mondta Nagy Dániel.

Szujó Zoltán kérdezte a világklasszis csapattársról, Rob Huffról is, milyen a korábbi világbajnok.

Amikor a szabadedzésen megvertem, azt hittem, máskor is meg fogom, de aztán az időmérőn megfordította ezt, és ez így ment egész évben. Nagyszerű srác, nagyon rutinos és rengeteget lehet tanulni tőle. Talán abból tanultam a legtöbbet Huffitól, hogyan kell menni a mezőnyben. A mostani szezonban mindenki kicsit őrült módon vezetett, mivel tudtuk, hogy ez az utolsó WTCR-idény. Ebben a mezőnyben nehezen találtam meg a helyemet, kőkeményen kellett helyt kellett állni.”

Bár Nagy Dánielnek peches éve volt, az utolsó futamot nagyon jó élménnyel és hetedik hellyel zárta.

„A versenyen kitettünk magunkért, jó érzéssel zártam az évadot, nagyon sokáig hálás leszek ezért a Zengő Motorsportnak, mert nem vagyok gyári pilóta, nem is tartok ott, hogy sorba álljanak értem, és ülést adjanak nekem. Én csak úgy tudok versenyezni, ha valaki összerakja a költségvetést, és idén ez a Zengő Motorsport volt. Köszönöm Zolinak ezt a lehetőséget, annyira jól éreztem magam az utolsó két futamon, hogy remélem, jövőre is összejön egy kis versenyzés.”

Természetesen szóba került a WTCR megszűnése, s annak az okai, hogy öt év után véget ért a sorozat. Arról is beszélt Nagy Dániel, hogy ki vezet jobban a családban, a korábbi világklasszis vízilabdázó testvér, Nagy Viktor vagy ő…


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik