Rali: Herczig hatodik lett élete legnehezebb versenyén

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 19:27
null
Fotó: Skoda Rally Team Hungária
A portugál Európa-bajnoki futam amúgy sem könnyű, de az időjárás „rátett még egy lapáttal” – Herczig Norbert hatodik helye így különösen értékes.


Hatalmas kihívás elé állították a mezőnyt a portugál Európa-bajnoki futam pályái, főleg, hogy az amúgy is nehéz murvás szakaszokra leszakadt az eső, amitől helyenként úgy csúszott, mint a tükörjég. A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős ráadásul plusz nehézséggel találta szembe magát: a szombati első körben nem a megfelelő abroncsot és rugót használták, így eléggé visszacsúsztak az abszolútban. Ezt a második kör végén sajnálhatták igazán, amikor remek hajrával felzárkóztak az ötödik helyre.

„Rettenetesen nehéz verseny volt: eddigi ralis pályafutásom során nem találtam szembe magam ilyen nehéz körülményekkel murván, mint most. Egy kicsit a saját dolgunkat is megnehezítettük szombat délelőtt, de amint változtattunk a beállításokon, visszanyertem az önbizalmamat, és azonnal jöttek a jobb időeredmények. A szakadó esőben és a ködben így sem volt könnyű megtalálni a tapadást” – nyilatkozta a négyszeres abszolút magyar bajnok Herczig Norbert szombaton, aki vasárnap is az élmezőnyben tartotta a Skodát, és végül az előkelő hatodik helyért járó pontokkal térhetett haza Portugáliából. Ez fontos lesz majd a végelszámolásnál, és ne felejtsük el, hazai viadal következik, hiszen a következő futam a naptárban az október 22–24-én tartandó Rally Hungary Nyíregyháza környékén.

RALLY SERRAS DE FAFE, AZ EB 6. FUTAMA, PORTUGÁLIA
Abszolút végeredmény: 1. Andreas Mikkelsen, Elliot Edmondson (norvég, Skoda Fabia Rally2) 2:19:10.1, 2. Lukjanjuk, Arnautov (orosz, Citroën C3 Rally2) 2:01.8 perc hátrány, 3. Araújo, Ramalho (portugál, Skoda Fabia Rally2) 2:38.9 p h., …6. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Skoda Rally Team Hungária, Skoda Fabia Rally2) 4:07.0 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik