T. A. 2022.09.02 15:55

Kamion Eb: A terv az, hogy nyerünk! – Kiss Norbert

A nyári szünet után folytatódik a kamion Európa-bajnokság: az előttünk álló öt hétben négy futamot teljesít a mezőny, vagyis gyakorlatilag egy hónap alatt eldől, ki lesz az Európa-bajnok. Kiss Norbert 48 ponttal vezet az összetettben.

Kiss Norbert 4 forduló után az első helyen áll a kamion Eb-n (Fotó: Kiss Norbi Média

Hogy alakult a nyári szünet? Tudott egy kicsit pihenni?
–Volt benne pihenés és volt benne munka is – muszáj volt dolgozni, mert a szezon második fele elképesztően sűrű lesz – mondta a háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert. – Ezen a hétvégén Mostban versenyzünk, aztán megyünk Belgiumba, majd egy hét szünet után következik még két verseny.

Miként lehet felkészülni egy ilyen erőltetett menetre?
–Nem könnyű, mert földrajzilag is úgy alakul a versenynaptár, hogy egyre távolabb leszünk Magyarországtól, vagyis a srácoknak nem lesz idejük hazamenni, hanem egyik helyről a másikra utaznak. Ez azt is jelenti, hogy rogyásig pakoltuk a kamiont tartalékalkatrészekkel, és megpróbálunk öt hétre előre gondolkodni, felkészülni mindenre. Aztán bízunk benne, hogy minden a terv szerint alakul.

És mi a terv?
–A terv az, hogy nyerünk. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű, hiszen a nyári szünet alatt a többiek is fejlesztettek. Persze, mi is folyamatosan gondolkodtunk, de egyelőre annyit tehettünk, hogy a lehető legjobban felkészítettük a kamiont az előttünk álló hetekre.

A cseh Most az ellenfelek hazai pályája, itt teszteltek a szezon előtt. Mit gondol, ez mekkora előnyt jelent majd nekik?
–Valamennyi előnyt biztosan jelent majd, úgyhogy, ha valahol, hát itt nehéz hétvégére számítok, de nem aggódom: ez is csak egy versenypálya, még ha a rövid kanyarjaival, gyors irányváltásaival nagy féktávjaival teljesen más is, mint például a Hungaroring. Nem tudom, mi itt a siker titka, de abból nem lehet baj, ha megpróbáljuk megnyerni az időmérő edzést.

A negyvennyolc pontnyi előny sok vagy kevés?
–Nem rossz, de azért nem megnyugtató, főleg, hogy a szezon fele hátravan. Semmiképpen sem dőlhetünk hátra, de amúgy sem ez a célunk, hanem az, hogy menjünk és nyerjünk. Nem számolgatunk, mindig csak az éppen előttünk álló feladatra koncentrálunk.

KAMION EURÓPA-BAJNOKSÁG

Az állás 4 forduló után: 1. Kiss Nobert (magyar, MAN) 206 pont, 2. Hahn (német, Iveco) 158, 3. Lenz (német, MAN) 152

 

2022.06.08 10:24:02

Egyéb autó-motor K. D.

2022.03.21 15:45:35

Egyéb autó-motor MTI, V. Á.

A Honda klasszisa Twitter-oldalán azt írta, szerencsére jól van, csak elővigyázatosságból döntöttek úgy, hogy nem indul el az Indonéz Nagydíjon.

2022.03.21 10:27:58

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A március 23-i rendezvény házigazdája Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. (x)