Formula–E: Mortara idei harmadik győzelmét aratta Marrákesben

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 19:04
null
Marrákesben idén már harmadik alkalommal nyert futamot Edoardo Mortara (Fotó: DPPI)
Edoardo Mortara nyerte meg a Formula–E marokkói versenyét. A pole pozícióból rajtoló António Félix da Costa a második helyen ért célba, míg a dobogó legalsó fokára Mitch Evans állhatott fel Marrákesben.

 

António Félix da Costa nyerte meg a marrákesi időmérőt, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását. Da Costa mellől Edoardo Mortara, a második sorból Jean-Éric Vergne és Pascal Wehrlein vághatott neki a marokkói futamnak.

A 2020-as bajnok portugál jól kapta el a rajtot, s az élmezőnyben nem történt változás az első kanyarokban. Da Costa és Vergne már az ötödik körben felvette az első támadó módját, s nem sokkal annak lejárta után a második ilyen lehetőséggel is éltek. Ennek következtében Da Costa visszaesett a harmadik helyre, a vezetést Mortara vette át.

A pole-ból induló portugál később feljött a második helyre, ám a támadó módnak köszönhetően Mitch Evans szorosan felzárkózott rá. A Porsche versenyzője nem sokkal később meg is előzte Da Costát, míg előttük Mortarának már sikerült némi előnyt kiautózni az élen a 17. körre.

Evans a többiekhez viszonyítva kissé több energiát használt el a futam első felében, így később spórolnia kellett, aminek következtében előbb Da Costa, majd Vergne is megelőzte őt, majd a DS Techeetah csapatutasításának köszönhetően a 25. körben Da Costa elengedte a jelenleg a bajnoki címre sokkal esélyesebb Vergne-t.


A francia azonban nem bírt a továbbra is az élen autózó Mortarával, így néhány körrel később Da Costa visszavehette a második pozíciót. Bár a portugál nem engedte elhúzni Mortarát, a győzelem végül a Ventruri versenyzőjévé lett. Az utolsó körben Evans megelőzte Vergne-t, így az új-zélandi állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

A top tízet Vergne, Nyck de Vries, Lucas di Grassi, Jake Dennis, Stoffel Vandoorne, Oliver Rowland és Sam Bird egészítette ki. A szezonbéli harmadik győzelmével Mortara átvette a vezetést a világbajnoki összetettben.

Folytatás június 16–17-én New Yorkban!

FORMULA–E,
MAROKKÓ, VERSENY

1. Edoardo Mortara (svájci, Venturi)
2. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah)
3. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)
4. Jean-Éric Vergne (francia, Ds Techeetah)
5. Lucas di Grassi (brazil, Venturi)

A világbajnokság élmezőnye 10 futam után: 1. Edoardo Mortara (svájci, Venturi) 139 pont, 2. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah) 128, 3. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 125, 4. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 124, 5. Robin Frijns (holland, Envision Racing) 81, 6. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah) 75

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik