ETCR: Tambay az élen, Michelisz a 11. helyen zárta a hétvégét

2022.06.12. 20:09
null
Más sorozatok mellett az ETCR mezőnye is a Hungaroringre látogatott ezen a hétvégén (Fotó: fia-etcr.com)
A hétvégi Super Racing Fesztivál keretében az elektromos túraautó-világkupa (ETCR) mezőnye is összecsapott a Hungaroringen. Michelisz Norbert a WTCR mellett megmérette magát ebben a sorozatban is, amelynek második fordulóját Adrien Tambay zárta a legeredményesebben.

 

Szombat kora délután rendezték meg az ETCR Pool Furious-csoportjának időmérőjét, amelyben Michelisz Norbert is próbálta kiharcolni a helyét az „előkelőbb negyeddöntőben”. A Hyundai magyar versenyzője végül a második negyeddöntőbe került, ahol Jean-Karl Vernay-vel és Luca Filippivel csapott össze.

Vernay viszonylag sima győzelmet aratott ebben a versenyben, Michelisz az utolsó méterekig nagy csatában volt a második pozícióért, ám végül alulmaradt Filippivel szemben. A magyar pilóta számára vasárnap délelőtt folytatódott a program ebben a sorozatban – az elődöntőjében a harmadik pozícióban zárt.

A Pool Fastban Maxime Martin, míg a Pool Furiousben Adrien Tambay diadalmaskodott a szuperdöntőben. Michelisz az utóbbi csoportban a negyedik helyen zárta a hétvége utolsó összecsapását, és összesen 33 pontot gyűjtött az ETCR magyarországi fordulójában, amivel a 11. helyen végzett a résztvevők között. Ebben a tekintetben Tambay volt a legeredményesebb, aki 90 egységig jutott a hétvégén.
Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
8 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
Tegnap, 18:26

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2026.06.10. 20:03

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
2026.06.08. 19:20

Rajt 173 országban: rekordot döntött a Red Bull jótékonysági futása

Egyéb egyéni
2026.05.10. 18:53

TCR World Tour: Michelisz kiesett a második misanói versenyen

Egyéb autó-motor
2026.05.10. 12:13

TCR World Tour: Michelisz vezérletével kettős Hyundai-győzelem a misanói nyitó versenyen

Egyéb autó-motor
2026.05.09. 17:09
Ezek is érdekelhetik