Asztalitenisz: két magyar egység maradt versenyben Manchesterben

SZ. M.SZ. M.
2025.04.25. 21:48
null
Szántosi Dávid egyesben főtáblára jutott, ahol ugyan kiesett, párosban viszont Lei Balázzsal az oldalán negyeddöntős (FOTÓ: WTT)
A manchesteri WTT-verseny főtáblás küzdelmeinek első napján András Csaba, valamint a Szántosi Dávid, Lei Balázs páros is győztesen hagyta el az asztalt.

 

Három fiatal reménységünk nevezett a WTT-sorozat manchesteri feeder besorolású versenyére, András Csaba, Lei Balázs és Szántosi Dávid. Közülük utóbbi selejtezőre kényszerült, de a 19 esztendős jobbkezes játékos két négyjátszmás mérkőzésen vette az akadályt, s csatlakozott a főtábláról rajtoló Andráshoz és Leihez. A folytatásban, a 16 közé jutásért Juan Pérezzel kellett megküzdenie, ám Szántosi sorozatban harmadszor már nem tudta győztesen elhagyni az asztalt. A főtábla első fordulójában talán Lei kapta a legnehezebb vetélytársat, a japán Jokotani Jo ellen mindenképpen bravúr kellett volna a továbbjutáshoz, ehelyett papírforma eredménnyel zárult az összecsapás. András Csaba viszont eddigi pályafutása során már nagyobb neveket is legyőzött, mint a selejtezőből érkező Albert Vilardell, a spanyol eszköztára kevés is volt ahhoz, hogy megállítsa a 22 éves magyart.

Párosban Szántosi és Lei szép skalppal kezdett, a nyolcaddöntőben az angol Connor Green, Liam Pitchford kettős legyőzése mindenképpen figyelemre méltó eredmény, még annak tudatában is, hogy miközben az angolok szabad kártyával kerültek fel a startlistára, a magyar egységet a negyedik helyen emelték ki a szervezetők. Szántosiék a szombati negyeddöntőben a spanyol Rafael De Las Heras, Diego Lillo duóval meccselnek.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, FEEDER, MANCHESTER
Férfiak. Egyes. Selejtező. 1. forduló: 
Szántosi Dávid–Besnier (francia) 3:1 (9, 6, –8, 7)
2. forduló: 
Szántosi–Rebetez 3:1 (9, 5, –5, 7)
A 16 közé jutásért: 
Jokotani (japán)–Lei Balázs 3:0 (9, 8, 10)
András Csaba–Vilardell (spanyol) 3:1 (–10, 6, 7, 7)
Pérez (spanyol)–Szántosi 3:0 (7, 2, 4)
Páros. Nyolcaddöntő: 
Szántosi, Lei–Green, Pitchford (angol) 3:1 (10, –8, 8, 6)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
3 órája

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
15 órája

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27

Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 14:58

András Csaba ismét előrelépett az asztaliteniszezők világranglistáján

Egyéb egyéni
2026.04.20. 11:45

András Csaba már 73. az asztaliteniszezők világranglistáján

Egyéb egyéni
2026.04.13. 12:25

Népsport: a 17 éves Bátorfi Csilla oktatta Európát

Népsport
2026.04.13. 10:42

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban, majd egyesben is győzött

Egyéb egyéni
2026.04.11. 16:32
Ezek is érdekelhetik