Asztalitenisz: Póta a selejtező második körében búcsúzott a Grand Smashtől

SZ. M.SZ. M.
2025.02.01. 09:01
Póta Georgina mindössze egy játszmát tudott elvenni az indiai Yashaswini Ghorpadetól (Fotó: WTT)
A jó kezdést nem követte hasonló folytatás, Póta Georgina a szingaprúi Grand Smash selejtezőjének második fordulójában négy játszmában vereséget szenvedett az indiai Yashaswini Ghorpadétól.

Azok után, hogy a WTT-sorozat Szingapúrban zajló Grand Smash-versenyén Póta Georgina (világranglista-63.) a pénteki első fordulóban magabiztos játékkal győzte le 3:0-ra a svéd Filippa Bergandot (134.), a második körben az indiai Yashaswini Ghorpade (88.) várt rá. Ez a találkozó már jóval rázósabbnak ígérkezett, hiszen Pótához hasonlóan ugyancsak top 100-as asztaliteniszezőről van szó, aki ráadásul 40 éves klasszisunkkal ellentétben a kora alapján – mindössze 20 esztendős – csak most van feljövőben. 

A fiatalos lendület mindjárt a mérkőzés elején megmutatkozott, az ázsiai az első két játszmában nem sok esélyt adott Pótának, aki a harmadikra összeszedte magát. Ekkor úgy tűnt, ez akár fordulópontot is jelenthet, de mint kiderült, csak szépítésre volt elég, a negyedik etap ismét az indiaié volt, aki így a nem egészen 30 perces összecsapáson 3:1-re győzött.

Tekintve, hogy magyar részről a világranglistán elfoglalt helye alapján csak Póta kapott meghívást az év első Grand Smash-tornájára, ezzel számunkra gyorsan véget ért a verseny, a hétfőn kezdődő paraversenyen azonban még Arlóy Zsófia és Csonka András asztalhoz áll.

WTT-SOROZAT, GRAND SMASH, SZINGAPÚR
NŐK, EGYES
Selejtező. 2. forduló:
Ghorpade (indiai)–Póta Georgina 3:1 (5, 7, –1, 7)

 

Legfrissebb hírek

Az ígéret, az ellentét és a ketyegő óra – Szűcs Miklós publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.10.19. 23:16

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
2026.10.17. 21:11

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
2026.10.17. 16:22

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38