Gulyás Michelle: Motiváltabb vagyok, mint eddig bármikor

SZ. R.SZ. R.
2024.11.21. 11:03
Gulyás Michelle (balra) motiváltan néz a jövő elé (Fotó: Árvai Károly)
Az UTE olimpiai bajnoka, Gulyás Michelle szerint a jövő legnagyobb kihívása, hogy üldözőből üldözötté válik a versenyeken.

Egyik díszvendége volt a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) sportnapjának Gulyás Michelle, Párizs olimpiai bajnoka, akit Gyenesei Leila olimpikon, kétszeres világbajnok korábbi öttusázó, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) frissen megválasztott elnökségi tagja kérdezett a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

„Rengeteg elismerést kaptam, de a szívem csücske mindig is az olimpiai arany lesz –  mondta a múlt hétvégi UIPM-kongresszuson az év női öttusázójának megválasztott Gulyás Michelle. – Ám még mindig nem szoktam meg igazán, hogy olimpiai bajnok vagyok. Főleg, mert az egész sportkarrieremet úgy építettem fel, hogy egyszer, majd ha harminc év körül leszek, akkor talán bekövetkezik, ehhez képest huszonhárom évesen már átélhettem ezt. De a helyén kell kezelni – az élet megy tovább, ugyanúgy vissza kell rázódni az edzésekbe, és az ötkarikás címemtől nem lesz könnyebb egyik jövőbeni verseny sem. Továbbra is kiadok magamból mindent, ezzel is igyekszem visszaadni az embereknek mindazt, amit kaptam tőlük a versenyzésem során.”

Gulyást a párizsi arany még inkább ösztökéli, amit így illusztrált:  „Motiváltabb vagyok, mint eddig bármikor. Az olimpia megnyerése jó motiváló erő, de kicsit távlati cél. Sokan szeretnének, mondjuk, Brad Pitt-tel együtt élni, de Angelina Jolie lett a felesége. Innentől, hogy ez sikerült, a legnagyobb kihívás lesz üldözöttnek lenni, mostantól minden versenyen engem akarnak legyőzni” – mondta, hozzátéve, már a februári, kairói világkupán rajthoz állna, és minél több versenytapasztalatot szerezne az OCR-rel lebonyolított öttusában az októberi, antalyai világbajnokságra.

Az eseményen – melynek szervezője Sárfalvi Péter négyszeres világbajnok korábbi öttusázó, a KRE sportigazgatója volt, és melyen a laser runt és az akadálypályát is ki lehetett próbálni – elő­adást tartott még Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke Krajnyák Zsuzsanna paralimpikon párbajtőrvívóval és Molnár Nikoletta paralimpikon kajakossal.

 

Legfrissebb hírek

Megműtötték Gulyás Michelle-t, kihagyja az Eb-t és a vb-t is

Egyéb egyéni
2026.07.16. 23:06

Az öttusázóknál is feloldották az oroszokra vonatkozó korlátozást

Egyéb egyéni
2026.07.14. 09:10

A Nemzetközi Öttusaszövetség feloldotta az oroszokat sújtó szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.09. 18:31

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50